A tető vízszigetelése nem olyan, hogy “jó lesz, ahogy van”, hanem alapfeltétel ahhoz, hogy hosszú távon is biztonságban tudjuk az épületeket. Cikkünkben megnézzük, hogy milyen lehetőségek állnak erre vonatkozóan rendelkezésre és hogyan lehet ezek közül tudatosan választani.
Miért ennyire fontos a víz elleni védelem?
A tető az egyik leginkább igénybevett része az épületnek, az időjárási viszontagságok folyamatosan hatnak rá. Éppen ezért A tetőszigetelők a lapostető szigetelése mellett érvelnek, amelyhez többféle anyag közül lehet választani.
Ha ugyanis nem figyelnek eléggé erre a problémára, akkor a víz bejut a tetőhéjazaton keresztül és a következmények nem állnak meg egy kis foltnál. Folyamatosan érkezik az utánpótlás és idővel megjelenik a penész, elkorhad a faszerkezet és a hőszigetelés hatékonysága is lecsökken.
Nem egy kis esztétikai probléma
Amikor megjelennek a jelek, és láthatóvá válik a vízszigetelési probléma, azonnal lépni kell. Ez ugyanis nem csupán egy kis esztétikai probléma, amit festéssel vagy burkolással eltakarhatunk. Ha így tennénk, akkor ez komoly szerkezeti kockázatot jelentene az épület számára.
A lapostetők esetében különösen oda kell figyelni a problémára, hiszen a lejtés problematikája miatt a csapadék könnyebben megrekedhet és ha nem tud elfolyni, akkor ez pillanatok alatt eszkalálódhat. A megoldás csakis a vízszigetelés lehet, mégpedig kizárólag profi kivitelezésben.
Milyen megoldások léteznek és miben különböznek egymástól?
A vízszigetelés világában többféle megoldás létezik attól függően, hogy új tetőről van szó, vagy egy elöregedett szigetelést kell felújítani. A bitumenes lemez egy klasszikus, régóta bevált anyag, amelyet egy vagy két rétegben szoktak alkalmazni. Tartós, ellenáll az időjárásnak és akár 20-30 évet is kibír.
A PVC lemez egy modernebb megoldás, amely nagyon gyorsan telepíthető, tartós, rugalmas, jól bírja az UV-sugárzást és a telepítése is biztonságosabb. A zárt cellás purhab kiváló hőszigetelő, de nem bírja az UV-sugárzást, ezért fedőréteget igényel. A kenhető vízszigetelés rugalmas, szinte bármilyen alakú felületre felvihető, és kisebb repedéseket, hézagokat is át tud hidalni.
A tető vízszigetelése egy nagyon lényeges feladat. Ha szakszerűen van kivitelezve, akkor nem fogunk váratlan kiadásokba ütközni és a javítgatásokkal sem kell foglalkozni. A megfelelő alapanyag, technológia és kivitelezés hosszú távon biztosítja az épület védelmét, értékét és funkcióját. Így aztán a nézők nyugodt szívvel élvezhetik a kulturális programot anélkül, hogy aggódniuk kellene amiatt, hogy az épület állapota nem teszi lehetővé az előadás megtartását.
