Ősszel tervezik bemutatni a The Morning Show című sorozatot, amelynek Jennifer Aniston és Reese Witherspoon lesznek a főszereplői. A két név szinte száz százalék a sikerre, bár még tartogathat meglepetéseket a műsor.

Jennifer Aniston a Jóbarátok óta szinte biztosíték mindenre. Igen, azokra a filmekre is, amelyekben bugyuta komikát játszik. Reese Witherspoont pedig a Doktor Szöszi és a Hatalmas kis hazugságok után – az Oscar-díjról nem is beszélve (A nyughatatlan, 2005 – a szerk.) –, joggal nevezhetjük A-listás sztárnak. Idén ősszel az Apple TV egy új sorozatot készít a két színésznővel, amelyben a reggeli hírek műsorvezetőinek életét mutatják be. A The Morning Show pontosabban azokról szól, akik minden reggel felkeltik az Egyesült Államok lakosait, valamint a kihívásokról, amelyekkel ez a munka együtt jár.

Jennifer Aniston
Jennifer Aniston / Fotó: Imdb

Nemrég megjelent az első teaser előzetes, amelyben éppen csak belekukkanthatunk, hogyan is fog majd kinézni a sorozat. Halljuk Aniston, Witherspoon hangját is, valamint Steve Carrellt, aki szintén szerepet kapott a showban. Mindössze alig egyperces az egész előzetes, de elsőre igencsak ígéretesnek tűnik a sorozat. Bár a stáblista alapján is következtethetünk, hogy az Apple televíziós platformja nem szeretne kockáztatni, a nagy nevekkel aligha lehet elhibázni valamit.

Ők a 10 legjobban fizetett színésznő Hollywoodban / ContextUs

A Marvel filmstúdió Bosszúállók-sorozatának Fekete Özvegye 40,5 millió dollár adózás előtti bevételre tett szert 2017 júniusa és 2018 júniusa között az amerikai magazin becslése szerint. A 33 éves színésznő, aki 2017-es bevételeinek megnégyszerezésével taszította le tavalyi trónjáról Emma Stone-t, a szuperhősmozi negyedik epizódjában is visszatér a mozivászonra 2019-ben.

A 10 részes első évad után máris megérkezett a kérés a második évadra. A cég egyelőre nem jelentkezett pontos dátummal a bemutatót illetően, de mindössze egy hónapra vagyunk az ősztől. Talán már nem kell sokat várnunk, de addig is be kell érnünk a rövid előzetessel és néhány fotóval, amelyek a forgatás alatt készültek.

Íme, az előzetes:

The Morning Show – Official Teaser Trailer | Apple TV+

The news is only half the story. Watch The Morning Show now on the Apple TV app: https://apple.co/_TheMorningShow What happens when the people you trust to t…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.