Poptól a post-rockon át a metálig sokféle zenei világba utaztat a The Royal Freak Out új lemeze, ami úgy marad egységes, hogy mégis széles zenei spektrumot ölel fel. Az Emergence szeszélyes, de érett lemez.

A zenekar az évek során tovább érett

A The Royal Freak Out első két kislemeze után a 2018-as LP jóval kiforrottabb és átgondoltabb zenei világot kezdett meg, ami az évek során csak még tovább érett, köszönhetően a zenekar eddigi legerősebb felállásának; az alapító Farkas Balázs (gitár, ének) és Sipos Ábris (basszus) mellé Rátkai Márton (gitár, űrállomás) és Magda Zsolt (dobok) érkeztek, akikkel az Autopilot zenekar miatt már amúgy is összefonódtak a szálak korábban.

A zenekar tagjai mind úgy érzik, hogy ez lett a legerősebb anyag, amit eddig összeraktak, erről ők maguk így nyilatkoznak:

Ez az album reprezentálja a legjobban a zenekart az eddigi hanganyagok közül. Hangulatában csapongó, a dalok stílusát tekintve pedig sokszor meglepő lett. Szeszélyes lemez, olyan, mint mi vagyunk

 – árulta el Farkas Balázs.

Az Emergence-t az eddigi legjobb The Royal Freak Out-lemezének gondolják a bandatagok

“A legjobb anyag, amit eddig letettünk az asztalra. Számomra minden szempontból egy érett rock lemez, és az alkotói folyamat is rengeteg szép élményt adott. Élőben eljátszani ezeket a dalokat pedig egyenesen mennyei lesz” – mondta Sipos Ábris. “Ezen a lemezen szó szerint eljátszottam minden hangot a dobon, amit ismertem és imádtam az összes munkafázist a dob mikrofonozástól az utolsó pár decibeles arányozásig. Koncerten tali!” – tette hozzá Magda Zsolt.

Mindannyiunk korábbi élményei, tapasztalatai és elképzelései is a helyükre kerültek. Szinte minden másodperce elvisz valahova, ahonnan a lemezre írt témák és dallamok érkeztek, ezért az a ritka helyzet állt elő, hogy a lemezt (nagyon) sokadik hallgatásra sem tudom megunni

 – állította Rátkai Márton.

Az Emergence-t a Pinewood stúdióban vették fel Ábris, Zsolt és Köge felügyelete alatt, a masteringet pedig Ábris Zwickl Ábellel közösen készítette, és decemberben már megjelent róla egy single, két hete pedig egy kellemesen kitekert klip is. Az albumot élőben március 11-én a Robotban hallhatjátok majd először, ahol vendégük lesz a Sosevolt, akik ezen az estén mutatják be legújabb, Age of the deadly mammal c. kislemezüket, illetve régi fehérvári cimborájuk, a The Rebels is.

Kapcsolódó cikk

Now 7774 20

Ha még nem hallottál a The Royal Freak Outról, most itt az idő!

Alig egy éve a Full Circle című EP-jével robbant be a hazai rock-életbe a The Royal Freak Out, és máris óriási sikereket érnek el. Múlt héten ért véget az Ígéretes Titánok és a NOWmagazin közös tehetségkutatója, amit elsöprő lendülettel nyertek meg, így főműsor időben, szombati napon játszhatnak majd az EFOTTon. Energikus, erőteljes rockzene, egy csipetnyi progresszivitással és nagy adag hangerővel megspékelve, mindez élőben!

Elolvasom a cikket »

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet