A Resident Art művészeti ügynökség nyári kezdeményezése, a Resident Art GARTEN azzal a céllal jött létre, hogy a Balaton északi partjára néhány hétre fiatal kortárs művészetet. Több mint 200 művet bemutató képzőművészeti kiállítás és vásár, mozi, koncertek, beszélgetések, tárlatvezetések három héten keresztül várják az érdeklődőket.

Hirdetés

A Resident Art GARTEN Lovason, az Alsóörs és Paloznak között elhelyezkedő kis községben lelt otthonra, az eddig is aktív művészeti élettől pezsgő Nagy Gyula Művészeti Alapítvány galériájában.

Naomi Devil: Léghajó

A Resident Art Művészeti Ügynökség a Nagy Gyula Művészeti Alapítvánnyal közösen idén először rendezi meg a GARTEN kortárs művészeti bázist.

A rendhagyó, közel ötven művész kétszáz műalkotását bemutató kiállításon és vásáron a kortárs magyar festészet, grafika és fotóművészet legígéretesebb alkotóival ismerkedhet meg a közönség.

A műveket két árkategóriában, 50 ezer és 100 ezer forint értékben kínálják eladásra. A kiállítás mint művészeti vásár új platformot teremt a kortárs művek elérhető áron való megvásárlására. Az vásár célja egyfelől, hogy a fiatal művészek pályaindulását segítse, másrészt, hogy a fiatal műkedvelők és vásárlók számára is lehetőséget teremtsen az ‘art world’-be való belépésre.

drMáriás

Karácsony Gergely a humanizmus Mike Tysonjaként száll ringbe Matisse margarétái között 100 x 80 cm, akril vásznon, 2018

A rutinos műgyűjtőket kiemelt művek várják és csábítják. Megvásárolhatók lesznek például Fehér László, Wahorn András, drMáriás, efZámbó István, Bernát András, Gábor Áron művei vagy a francia származású, de Magyarországon élő Ludovic Thiriez alkotásai.

A kiállítás és vásár műtárgyait tárlatvezetéseinken sajátos szemszögekből is megismerhetik a látogatók. Műgyűjtő, aukcióvezető, művészettörténész és képzőművész egyaránt szerepel meghívott előadók listáján. Hallható lesz például a két kultúrharcos Winkler Nóra és Topor Tünde interpretálása, de a kortárs művészet kiemelkedő tehetsége és sajátos látásmódú alkotója, Verebics Ágnes is végigvezeti majd az érdeklődőket a kiállítás képein.

Mucsi Zoltán: “Ebben az országban már mindenki beleugat mindenbe”

A Váci utcán épp képet fest Mucsi Zoltán. Lakatos Márk éppen arra jár, aki kérdőre vonja, hogy hogy fest. Mint mondja Lakatos, azt tudta, hogy Alföldi Róbert fest, de nem tudta, hogy Mucsi is. – vágta rá Mucsi. Miután elüldözte Mucsi a divattervező barátját, jön Wahorn, aki elképed, milyen nőt festett Kapa.

Az esemény teljes ideje alatt megtekinthető kiállítás és vásár mellett számos társsművészeti program várja a GARTEN közönségét. A pódiumbeszélgetéseken a művészeti világ legizgalmasabb kérdéseiről lesz szó. Bajzáth Sándor addiktológussal, szenvedélybeteg segítővel és Rechnitzer János műgyűjtővel például művészet és szenvedély viszonyáról tartanak beszélgetést. Vendégül látják ezenkívül a helyben alkotóit művészeket is, Klimó Károly festőművészt, Fenyvesi Ottó írót és Bojár Iván András művészettörténészt is.

Így készült a magyar, Oscar-díjra is jelölt Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő képzőművészeti és pszichoterapikus témát jár körbe. Azonban mindezt szórakoztató és érdekes köntösbe csomagolva. Milorad Kristic rendezőnek ez az első játékfilmje, ennek ellenére máris Oscar-díjra is esélyes, hiszen jelölést kapott. A rendező eddig egyetlen rövidfilmet jegyzett, a My Baby Left Me című munkája egyből el is hozott egy Ezüst Medvét az 1995-ös Berlini Filmfesztiválról.

A moziprogramban a művészet világának rejtélyét érintő filmek szerepelnek. A világot megjárt, nagy sikerű magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő mellett megtekinthető lesz a művészet és pénz világáról szóló Senki többet című izgalmas dokumentumfilm is, vagy a Cannes-i Arany Pálma-díjas A négyzet című alkotás.

A négyzet: Hogyan viselkedjünk Svédország legmenőbb Múzeumában – Kritika / ContextUs

A négyzet főszereplője egy múzeumi kurátor, a PR-ért felelős Christian (Claes Bang), akinek pénztárcáját és telefonját egy utcai műbalhé során ellopják. Innen kezdődik minden probléma. Vagyis csak egy, amiből nagyjából az egyetlen összefüggő történetszál bontakozik ki, mondhatni a film szerkezeti gerince, amelyhez a többi szál inkább csak mellérendeléssel kapcsolódik, nem logikailag/tartalmilag.

A kortárs művészeti világ beavatottjainak Koronczi Endre A szél mögött című, majd’ egyórás filozofikus, kísérleti filmjét és Bánki Ákos Tiltott absztraktok dokumentumfilmjét ajánlják a szervezők. A borkóstólók és koncertek alatt pedig nem csak a szem, de a száj és a fül is megkapja, ami neki jár.

Bánki Ákos: Festés közben nem érzek semmit, mégis azokban a percekben éltem igazán – Interjú

A legújabb egy 8-10 évvel ezelőtt abbahagyott sorozatnak az újraértelmezése, ahol a formákat, a képeket és igazából az egész pszichikai tér-sorozat velejét fogalmaztam újra. Több éve szerettem volna egy olyan lehetőséget, ahol a galériában nem csak a táblaképek kerülnek kiállításra, hanem a helyszín falának a terét is hozzá tudom illeszteni a kompozícióhoz, festményekhez.

Wahorn András és bandája, valamint Magyarország egyik legnagyobb bakelitgyűjtője, Kanada Káosz is zenélni fog. Egyik este, a idehaza ritkán játszott DADA költemény, Kurt Schwitteers Ursonate-ja is hallható lesz.

Az esemény augusztus 1. és 20. között – hétfő kivételével mindennap 15 órától 22 óráig –, Lovason látogatható. A kiállítás igyenes, míg a további programok belépése egy ezer forintos támogatói jegyhez kötöttek.

Hirdetés