Megrázó és fordulatokkal teli történet rázta meg az amerikai Arkansas államot, miután több mint egy év után váratlanul előkerült a 35 éves Tori Milsak – akiről sokan már azt hitték, meghalt. A nő 2024 júniusában tűnt el nyomtalanul Hot Springs városából, és családja minden követ megmozgatott, hogy rátaláljanak. Most, 2025. június 19-én végül egy Little Rock-i benzinkúton azonosították.
Tori maga szólt egy alkalmazottnak, hogy ő az az eltűnt személy, akit mindenhol keresnek. A dolgozó azonnal értesítette a hatóságokat, akik perceken belül a helyszínre értek – és bár sokan azt hitték, hogy ez egy boldog végkifejlet, gyorsan fordultak az események. A nőt ugyanis elfogatóparancs alapján letartóztatták, és először a Pulaski megyei fogdába szállították, majd Garland megyébe helyezték át.
A Hot Springs-i rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy Tori Milsak életben van, és köszönetet mondtak mindenkinek, aki részt vett a keresésben. A rendőrség közleménye szerint Tori biztonságban van, de jelenleg hatósági őrizet alatt áll.
Kapcsolódó cikk
Sokkoló: A hat évvel ezelőtt eltűnt villanyszerelő koponyáját találhatták meg
Ausztriában találtak emberi csontokat.
Tori elmondta, hogy az eltűnése tudatos döntés volt: saját akaratából szökött el otthonról, majd amikor meglátta magát a hírekben mint eltűnt személyt, már nem tudta, hogyan térjen vissza. Bátyja, Jason Hamel teljesen megdöbbent, amikor megtudta, hogy testvére életben van: „Többször is azt hallottam, hogy meggyilkolhatták… Teljesen elvesztettem a reményt. De mindig ott van az az egy százalék – és ez most megtörtént.”
Egy Jessica nevű barátja GoFundMe-gyűjtést indított, hogy segítsen Torinak a visszatérésben. A kampány célja, hogy fedezni tudják a lakhatás, az orvosi ellátás és az újrakezdés költségeit. A szervezők minden apró segítséget hálásan fogadnak, beleértve a megosztásokat is.
A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket arról, milyen ügy miatt került korábban elfogatóparancs kiadásra Tori ellen, és mi vár rá most, de a története már így is felkavarta az amerikai közvéleményt.
Kapcsolódó cikk
Előkerült az eltűnt bácsi – Elárulta, mi történt vele
A 70 éves férfit napokig kereste a rendőrség, polgárőrség és az ismerősök, családtagok.