Sydney van den Bosch élő adásban jelentette be, hogy gyermeket vár
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
Az énekesnő azt is kifejtette, hogy élete egyik legnehezebb időszaka azután volt, hogy rövidesen a Szabó Ádámmal való szakítása után szerepelt a Sztárban Sztárban, ahol mindent beleadott, hogy “megmutassa, hogy énekesnő”, de mindenkit csak az érdekelt, hogy ott ül az exe is a műsorban.
40 fokos lázzal gyakoroltam éjszaka, a belemet kidolgoztam, beleadtam mindent ebbe, hogy megmutassam, én énekesnő vagyok. Nem bírtam kezelni, és megcsúsztam… Minden napot az utolsónak éltem meg
– vallotta be. Elmondása szerint semmilyen jövőt nem látott magának, és a fájdalmát az alkoholba fojtotta, napi szinten ivott.
Nagyon ittam, szerintem alkoholizmusnak is nevezhetjük. Nem akartam letenni, mert simulékonyabb volt az élet.
Annak ellenére, hogy nehezen viselte a műsort, idén mégis elvállalta, hogy zsűritagként visszatérjen a műsorba, ahol akkori párja, Marics Peti is zsűrizett. Azonban az évad felénél szakítottak, ami ismét nagy nehézség volt számára.
Nagyon rossz volt. Előtte-utána sírtam a buszban, közben meg felvettem a mosolyt és lenyomtam. Az első adás közvetlenül a szakítás után szörnyű volt. Ott szerintem mindkettőnkön látszódott.
Kijelentette, hogy biztos abban, hogy nem volt harmadik fél, nem megcsalás állt a szakítás hátterében.
Egyszerűen csak nem az volt, akinek hittem. (...) Én egy csupasz emberi lényre és annak az érzéseire vagyok kíváncsi. Viszont nekem nagyon fontos, hogy tisztában legyél a szaroddal.
Úgy érzi, ő tisztában van a traumáival és annak következményeivel, igyekszik ezeket úgy kezelni, hogy ne ártson vele másoknak egy kapcsolatban, és ezt elvárja a másiktól is.
Ő egy jó fej srác, viszont még nagyon fiatal, az érzelmi intelligenciája alacsony hozzám képest
– összegezte az énekesnő.
Kapcsolódó cikk
Tudatosan kezdett eltávolodni a nyilvánosságtól.
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
A csatorna már be is jelentette a műsorváltozást, és kiderült, mi kerül A 100 milliós játszma helyére.
Vasárnap este egy pillanatra megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, amikor is Pető Brúnó és Szabó Zsófi felváltva osztották egymást.
A választás remek volt, hiszen a roma mulatozás nemcsak fergeteges hangulatot teremtett a stúdióban, de Aurelióhoz is kiválóan illett
Hatalmas tömeg alakult ki Ferenc pápa sírjánál.
Horváth Gréta próbára tette már magát az Ázsia Expresszben és a Farm VIP-ben is, most pedig újabb nagy kalandra indult, ezúttal egyenesen Marokkóba. Az influenszer egy több mint négyezer méter magas csúcs megmászására készül.
Nagy esélyesei voltak ők a versenynek.
Nehéz körülmények között élt.
Elképesztő videót rögzített egy biztonsági kamera a floridai Ave Mariában.
A katolikus egyházfő kora és halálának időpontja pont azt a számot adja ki, ami klubkártyájának száma volt kedvenc focicsapatánál.
A szavazatok 47 százalékát zsebelték be. Visszatér A Nagy Duett egyik kieső párosa a műsorba.
És annyira csodásan néz ki benne!
Másfél évvel ezelőtt történt az eset.
Félelmetes pillanatokat rögzített Aurelio, akinek autója az M6-os autópályán kapott lángra.
Látványos fogyásáról mesélt Marsi Anikó és arról, hogy korábban mennyire kövérnek érezte magát.
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Ezt gondolja duettpartneréről.
Az ismert műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakran betegségéről ír, több előadását lemondta. Szily Nóra állapota aggodalommal tölti el a közönségét.
A közösségi oldalán mutatta meg az öltözetet.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett Opitz Barbi élete.
Nem mindennapi titkot árult el Pataki Ádámmal való megismerkedésével kapcsolatban Liptai Claudia.
“Láttam az óráját, és azt mondtam, ez nem én vagyok, ez nem az én partim.”
Nem kis kihívást jelentett a Hunyadi János életét bemutató tízrészes televíziós sorozat színészeinek, hogy nem egyszer a kamerák előtt kellett levetkőzniük.
Jó hosszú pápaságot jósol neki.
Kiderült, mikor kezdődhet a konklávé, amelyen megválasztják az új pápát.
Elképesztően nehéz időszakon vannak túl.
A rendőrök segítettek megoldani a kényes szituációt.
Ördög Nórát sokkolta a hőlégballonos tragédia: csak egy hajszálon múlt, hogy nem volt ott a családjával.
Kikapcsolódtak a hétvégén.
Kádár L. Gellért megszabadult a hosszú tincsektől, így fest rövidebb hajával.