Hatalmas utat járt be a 24. születésnapját ünneplő Tóth Andi, aki csupán 15 éves volt, amikor először lépett az X-Faktor színpadára.

Tóth Andi 2014-ben, az X-Faktor ötödik évadában állt a közönség elé 15 évesen, és már a bemutatkozó dalát is megdöbbentő természetességgel adta elő. Útját az X-Faktor színpadáig egészen máig a Blikk foglalta össze.

A tehetségkutatóban végig elkápráztatta a közönséget és a mentorokat belevaló stílusával és tehetségével, így végül a fődíjat is ő vihette haza abban az évben. Még csak 15 éves volt, de már fellépéseket adott, és az RTL Válótársak című műsorában is szerepet kapott. 

A felnőtté válással számos változáson ment keresztül, egy időben erős sminkkel és extravagáns öltözködéssel hívta fel magára a figyelmet, de az őt kritizálóknak intézett balhés beszólásaival is gyakran felkerült a bulvárlapok hasábjaira. 

Nem csak a kommentelőknek, de hírességeknek sem félt visszaszólni, a leghíresebb, hónapokig tartó sztárbalhéja Tóth Gabival volt, aki egy zárt csoportból kiszivárgott bejegyzésben kritizálta a fiatal énekesnőt, azt állítva, hogy nem mutat jó példát a fiataloknak. 

Az énekesnő 2022-ben sem unatkozott, támadások érték román származása miatt, a Marics Petivel való kapcsolata miatt, majd egy drogbotránnyal kapcsolatban is hírbe hozták, bár az énekesnő következetesen tagadja, hogy köze lett volna hozzá. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.