Tóth Andi több róla terjedő pletykát is tisztázott, és kijelentette, hogy teljesen új életet kezdett.

Tóth Andi március elején jelentette be, hogy visszavonul a zenéléstől, és a koncertjeit is lemondta. Azonban néhány rendezvény plakátján még szerepel, mivel a bejelentés előtt vállalta el őket, ezért egyesekben felmerült, hogy néhány szervező még számít a fellépésre, írja168.

Mutasson már valaki egy kurva papírt, ami perről szól ellenem, mert ez nem történt meg!

– jelentette ki korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében az énekesnő, hozzátéve, hogy az utóbbi években ő is rengeteg olyan koncertet vállalt el, amit az utolsó pillanatban mondott le egy másik előadó, szemben vele, aki már egy évvel ezelőtt visszamondta a fellépéseit.

Új életet kezdtem, egyedül, szingliként, zene nélkül, kutyával és egyelőre kurva jól haladok! Tök jól érzem magam! Nem perel senki, továbbra sem vállalok koncerteket

– jelentette ki, majd azt is tagadta, hogy megcsalás történt volna a Marics Petivel való kapcsolata alatt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.