Tóth Gabi nemrég jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából az őt ért bántások miatt, most pedig egy interjúban mesélte el, hogy nagyon megviselik a kritikák.

Tóth GabiTV2 műsorában, a Mokkában adott interjút, amiben elmondta, nagyon rosszul érinti, hogy az elmúlt években folyamatosan támadások érik, írja168.

Nem rejtettem véka alá a hitemet (...) nem egy titkos dolog volt (...) hogy én, a nagy vadóc lány hirtelen előálltam, mint a nagy Szűz szent Mária. Nagyjából erre butítottak le

– magyarázta. Elmondása szerint kislánya megfoganásakor fordult nyilvánosan is a hit felé, ugyanis egészségügyi problémák miatt azt hitte, nem lehet gyereke, így a fogantatást csodaként élte meg. Az elmúlt években pedig állítása szerint nem csak ő, de lánya is halálos fenyegetéseket kap.

Semmi különleges nincs. Mondhatnám, nincs itt semmi látnivaló, pont olyan vagyok, mint minden más ember. (...) Megéltem mindent, aztán elfáradtam, lenyugodtam, anya lettem...

– mondta arról, hogy ő pontosan milyen ember, hozzátéve, “és egyre fontosabbá váltak számomra azok az értékek, amelyeket otthonról hoztam. És akinek családja és gyermekei vannak, nem kell magyarázni ezt, hiszen pontosan fogják érteni, miért mondom ezt”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.