Tóth Gabi elárulta, hogy életében egyszer nyert, de akkor nagy összeget vihetett haza, amiből autót vett.

Tóth Gabit nemrégiben azért érte kemény kritika, amiért 7 millió forintot érő órában járt, miközben korábban arról beszélt, hogy ő nem luxusban él, és nem engedheti meg magának, hogy horror árat fizessen egy bébiszitternek sem.

Most a TV2 25. születésnapját ünneplő műsorban árulta el, hogy ez nem mindig volt így, első autóját azért tudta megvenni, mert 2006-ban nyert a csatorna egyik műsorában, írja a DailyStar.

A műsorban Till Attila mondta el, hogy ő életében soha nem nyert semmit, mire az énekesnő visszaemlékezett szerencsés pillanatára.

Én nyertem. Még a 2006-os Activity-ben itt, a TV2-n. Nagyobb összeget. Abból vettem meg életem első autóját

 – mesélte az énekesnő.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.