Tóth Gabi bevallotta, rendkívül stresszes időszakon megy keresztül, ugyanis egyedül intézi új, vidéki házuk átalakítását.

Tóth Gabi már január végén elhintette, hogy vidékre szeretnének költözni a családjával. Úgy tűnik, ezt sikerült megvalósítani, Szentendrére költözte, de még rengeteg feladatuk van a ház körül, írjaBlikk.

Hetek óta fenekestől felborult az életünk. Illetve egyelőre csak az enyém, mert a Krauszom forgat, és tulajdonképpen ő ebből csak annyit érzékel, hogy én idegbeteg vagyok, és mire hazaér, úgy rogyok össze, mint egy rongybaba.

“Hiába magyarázom neki, hogy egész nap stresszelek, hogy most éppen mi derült ki a bontási fázis során, ami előre nem volt látható és ezáltal extra, nem kalkulált költséggel jár. Hogy egy csomó olyan kérdést tesznek fel, amire egyedül nem tudom a választ. Rettegek, hogy valamit rosszul csinálok, mondok, hogy rossz döntést hozok” – vallotta be az énekesnő.

Gabi testvérének, Tóth Verának adott hálát, aki bevallása szerint rengeteget segít neki azzal, hogy sokat vigyáz a ksilányára. “Azt azért meg kell jegyeznem, hogy nekem van a legeslegeslegeslegjobb testvérem a földön. Úgy vannak már együtt Hannival, mint borsó, meg a héja. Hatalmas segítség, hogy akár 1-2 napra is el tudja vinni, úgy, hogy tudom, a lehető legjobb kezekben van. Elképesztően jó a kapcsolatuk.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet