Tóth Gabi közösségi oldalán válaszolt a legújabb feldolgozására kapott kritikákra.

Tóth Gabi március 15-e alkalmából Gábor Áron rézágyúja című dal feldolgozásával és egy hazafias videóklippel jelentkezett. Kapott érte hideget-meleget, amire az énekesnő Instagram-videóban reagált, amit a Noizz is szemlézett.

A negatív kommentek kvázi nem változnak semmit, mármint tartalmilag. Tehát amikor kérdezik, hogy én ezt hogy viselem, akkor annyi erre a válaszom, hogy az ember szervezete tényleg immunissá válik, mert ha ugyanazokat olvasod tíz éven keresztül, annak elmegy a hatása

– mondta az énekesnő, majd hozzátette “az van, hogy ezekkel engem nem tudnak megfélemlíteni. Én attól nem fogom kevésbé csinálni azt, amiben hiszek”.

Tóth Gabi tavaly év végén kapott felkérést, hogy fellépjen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a pápa látogatása előtt. Ezzel párhuzamosan új dalának, az Én szívemnek klipje is megjelent, amit sok kritika ért, amiért a korábban vadóc rockerlányként ismert énekesnő népviseletben, erős nemzeti motívumokkal adta elő szerzeményét. Az énekesnő többször megszólalt az őt ért támadásokról. Azt mondta, a korábbi énjét mások kreálták, és a keresztény értékek az igazi önmagához tartoznak. Arra kért mindenkit, “ne bántsák azért, mert keresztény”. Az azóta a műsorokban rendszeresen magyarságát hirdető ruhákban szereplő énekesnő úgy jellemezte a történeteket, hogy karaktermészárlás áldozatává vált.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.