Instagramon tudatta a hírt.
A rajongók már korábban észrevehették, hogy a Fricska Dance közelmúltbeli videóiban nem tűnt fel Papp Máté Bence. Tóth Gabi párjának bátyja nemrégiben tisztázta a helyzetet, és elmondta, hogy testvére, aki jelenleg szinte minden idejét az énekesnővel tölti, más irányba indult el.
“Sziasztok, én Papp Gergő vagyok, a Fricska táncegyüttes vezetője, és egy nehéz témával állok most elétek, ugyanis meg fog változni a csapat neve és ez maga után vonja a korábban feltöltött tartalmaimnak a törlését is” – kezdte a Fricska Dance hivatalos Instagram-oldalán Papp Máté Bence testvére.
“2009-ben alapítottuk a Fricskát még hatan, Moussa Ahmed vezetésével, aztán 2015-től volt egy ilyen fura mindenki egyenlő helyzet, ami nagyon hátborzongató volt, mert minden csapatnak kell egy vezető. 2018-tól én vettem át a csapat vezetését – fejtette ki a táncos, aki hozzátette, hogy a csapat eddigi sikereihez Papp Máté Bence munkája is jelentősen hozzájárult” – írja a Bors.
“Voltak igazán jó pillanataink, 2014-ben felállítottuk az első gyorsasági tánc világrekordunkat, 2015-ben a British Got Talentben nyomattuk, aztán bejártuk a világot: New Yorktól Pekingig, és kezet fogtunk Erzsébet királynővel. Rendeztem egy táncszínházi műsort Ritmusakrobaták néven, regionális Príma díjat nyertünk, még gyorsabbak lettünk, aranyeső Pozsonyban, új rekordokat állítottunk fel levegőben is, videóklip” – osztotta meg a rajongókkal Gergő.
“Aztán Dubai világkiállítás, Giro di’Italia, FINA és még sorolhatnám! Ez természetesen nem valósulhatott volna meg az atombrutál csapat nélkül: Popovics Márk, Szabó Dániel, Papp Mátéés Kiss Vidor! Nagyon köszönöm a munkátokat, nagy menet volt! Az öcsémmel, Mátéval úgy döntöttünk, hogy mást szeretnénk csinálni, ezért külön utakon folytatjuk a jövőben. Szerintem neki is jobb lesz így és nekem is! Máté egy nagyon tehetséges táncos, és kívánok neki sok sikert a továbbiakban” – zárta gondolatait a tehetséges táncos.
A rajongók azt nem értik a leginkább, hogy miért kell törölni a tartalmakat. Nem mondta Papp Bence Máté testvére, hogy azok a tartalmak kerülnek törlésre, amelyeken Bence Máté látható, de feltételezhető, hogy ez lehet a háttérben. Azt viszont, hogy mi az oka, nem tudni. Viszont a keresés miatt is nagyon fontos, hogy ott maradjanak a tartalmak. Egyelőre ezt nem közölték.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.