Tóth Gabi egy új interjúban őszintén mesélt gyerekkoráról, a kommentelőkhöz való viszonyáról és a hitéről is.
Majka után Tóth Gabi volt Anger Zsolt vendége a Pop Kaja Satöbbi című YouTube-műsor legújabb adásában. A házigazda rakott krumplit készített az énekesnővel, közben pedig több témát is érintettek, szó esett többek között a kommentelőkről is.
„Mátéval szoktunk tartani kommentolvasós esteket – zseniális, nem is tudod, mennyit nevetünk rajtuk. Látszik rajtuk a komoly meggyőződés. Nem azt érzed, hogy ‘rohadjon meg a kommentelő’, hanem inkább azt, hogy úgy megölelgetném, beszélgetnék vele” – mondta Tóth Gabi.
Kapcsolódó cikk
Tóth Gabi a Fidesz rendezvényén bukkant fel: ott énekelt, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott
Tóth Gabi fellépett a Fidesz Parlamenti Szalon nevű rendezvényén, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott.
“Ez a mentalitás, hogy valakinek azért rossz, mert másoknak jó… pedig én is panelben nőttem fel, második emelet, 50 négyzetméter. Verával egy öt-hat négyzetméteres szobában laktunk együtt. Mi is néztük a tévét, nekünk is volt véleményünk, csak nem volt Facebook, ahová kiírhatnánk” – tette hozzá.
“Csak azt akarom mondani, hogy nem ezüstkanállal a seggemen születtem” – fejtette ki.
Kapcsolódó cikk
Tóth Gabi: „Nem azért kapom ezeket a díjakat, mert én nyalom a s_ggét a politikusoknak, meg megvettek kilóra, hanem azért, mert jó vagyok”
Tóth Gabi egy TikTok videóban reagált egy újabb kritikára, amit A Nagy Duettben előadott produkciója kapcsán kapott.
Anger ekkor nevetve kijavította: „Ezüstkanállal a szádban, úgy van a mondás.”
„Igen? Akkor ez honnan jön nálunk? Én mindenkitől így hallottam” – válaszolta meglepetten Tóth Gabi.
Kapcsolódó cikk
Tóth Gabi kisegített egy hajléktalan nőt, de máris betámadták, amiért megsajnálta – „Az agyatokban mi van? Meddig fajul még a gyűlölködés?”
Tóth Gabi a hétvégén egy olyan jelenségnek volt szemtanúja, amely nagyon meghatotta, így gyorsan be is jelentkezett a TikTokon, hogy elmesélje a követőinek.
A főzés közben az önismeret is szóba került. Tóth Gabi elmondta, ha valaki zavarja, számára nem az az első reakció, hogy rosszat gondol róla, inkább igyekszik rájönni, mi zavarja a másikban.
A hithez való viszonyáról is nyíltan beszélt: „Hinni akarom, hogy van valami a világ után, és Isten kezet nyújt nekünk, amikor az utolsó perceinkben lepörögnek előttünk a legszebb filmjeink. Méltón megyünk át a másik világba, ahol végre valami nagy buli vár ránk Jacksonnal, mindenkivel – és egy hatalmas partit csapunk.”
Kapcsolódó cikk
Tényleg a Kárpátok Madonnája lett Tóth Gabi! – fotón az új öltözete
A közösségi oldalán mutatta meg az öltözetet.