Tóth Gabi keményen kritizálta a játszótéri anyukákat.

Tóth Gabicsalád.hu-n megjelent írásában a gyerekekkel való játszóterezés egy akciófilm izgalmához hasonlította, írjaBlikk

Komolyan mondom, szinte minden alkalom felér egy akciófilm izgalmával. Először is le kellett küzdenem, hogy féltettem a hintától, vagy attól, hogy egy éppen hintázó gyerek elé/mögé megy, és megsérül.

“Aztán a csúszda… pffff. Mi van, ha megeszi a homokot, vagy ami rosszabb, macskakakit talál benne, és azt eszi meg? Vagy csak megfogja és utána a szemébe nyúl azzal a kezével… Egyszer azt olvastam, hogy attól meg is lehet vakulni… Szóval a játszótér nekem az elején olyan volt, mint egy veszélyekkel teli túlélő túra, ahonnan örülni kell, ha élve kijutunk.”
Az énekesnő teljesen érthetetlennek tartja, hogy sok anyuka teljesen nyugodtan nyomkodja a telefonját a játszótér padján üldögélve. “Kár szépíteni, az anyukák nyolcvan százaléka nyomkodja a telefonját, és nem is tudja, hogy mit csinál a gyereke” – mondta Tóth, majd hozzátette, hogy a legtöbben nem avatkoznak közbe, ha azt látják a gyerekük kitépi a játékot egy másik kezéből, vagy homokot szór a másik szemébe. “Én valószínűleg túlkompenzálok, mert nem akarom, hogy a személyemet illető előítéletek Hannira is kiterjedjenek (bár már most észreveszek egy-két pillantást, ami egyértelműen ennek szól).”

De azt sem akarom, hogy én mindig rászóljak a saját gyerekemre egy másik gyerek védelmében, és ebből Hanni azt szűrje le, hogy érte meg nem állok ki… Szóval ez nekem tényleg nagy dilemma.

“Mint oly sokszor, most is szívesen veszem az ezzel kapcsolatos észrevételeket, tanácsokat. Ti hogyan viselkedtek a játszótéren? Engeditek, hogy „lemeccseljék” egymás között a gyerekek, ki nyeri a lapátot, vagy próbáljátok tanítani nekik a társas együttélés alapszabályait? ” – tette fel a kérdést az énekesnő.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet