Országos, reprezentatív kutatást készítettek a Tóth Gabit érő kritikákkal kapcsolatban a kereszténységéről és hitelességéről.

Az IDEA kutatóintézet egy közvélemény-kutatást indított a közösségi médiában, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy Tóth Gabi a kereszténysége felvállalása miatt kapja-e a kritikákat, és hitelesen képviseli-e a keresztény értékeket, írja a Blikk.

A felmérést közösségimédia-alapú kérdőív segítségével készítették, és nemre, régióra és életkorra tekintettel reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Az 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

1-től 5-ig lehetett értékelni, hogy mennyire igaz az az állítás, hogy „Az ismert énekest, Tóth Gabit, azért éri sok kritika az utóbbi időben, mert nyíltan vállalja keresztény meggyőződését”.  A megkérdezettek harmada egyáltalán nem értett ezzel egyet, és nagyjából ugyanennyien teljesen egyetértett. Az ellenzéki szavazók körében többségben voltak azok, akik egyáltalán nem értettek egyet az állítással.

A második állítás az volt, hogy „Tóth Gabit jogosan éri kritika, mert nem hiteles azoknak az értékeknek a képviseletében, amiket közvetít”, ezt is 1-től 5-ig kellett értékelni igazságtartalma alapján. A Fidesz-KDNP szavazói többsége úgy gondolta, hogy ez nem így van. Az összes válaszadó 30%-a adta meg azt, hogy teljesen egyetért azzal, hogy az énekesnő nem hiteles.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet