Tóth Gabinak és családjának már ki kellett költöznie az albérletükből, de amíg az új házuk nem készül el, addig egy panzióban húzzák meg magukat.

Tóth Gabicsalád.hu-n mesélt az elmúlt hetek okozta kihívásokról, amit a 168 szemlézett. Az énekesnő családjával Szentendrére költözik, azonban a házfelújítás elhúzódik, így nem tudtak még beköltözni, ráadásul először gyereke, majd ő is lebetegedtek. 

Az albérletet már át kellett adnunk, de a ház még messze nincs olyan állapotban, hogy költözni tudjunk egy háromévessel, így egy panzióban lakunk pár napja. Azt hiszem, nem túlzás, hogy az elmúlt pár hét életem egyik legnehezebb időszaka volt

– írta az énekesnő, hozzátéve, hogy várja már a költözést, de megsiratta előző otthonukat. 

Napok óta dobozokból, zsákokból élünk, és hiába próbálom a számára legfontosabb játékokkal, tárgyakkal megteremteni a lehető legotthonosabb hangulatot, azért ez nagy kihívás

– vallotta be. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet