Tóth Gabi elárulta, hogy mégsem megy teljesen zökkenőmentesen a kislánya beszoktatása az óvodába.

Tóth Gabi többször is nyilatkozott már arról, hogy kislánya elkezdi az óvodát. Legutóbb arról mesélt, hogy a gyermek nagyon megszerette az óvodát, most azonban kiderült, hogy enni még mindig nem tud az intézményben, írja168.

Egyelőre nem nagyon akaródzik neki enni az oviban. Persze mondhatnánk, hogy biztosan azért, mert a Krausz itthon csupa különlegességgel kedveskedik neki.

“Volt is rá próbálkozása, de feladta, mert ugye – aki rendszeres olvasója a blogomnak, az talán emlékszik – az én egyszem gyönyörű kislányom összesen 3-4-féle ételt hajlandó megenni. A rántott húst, a krumplifőzeléket és a…. (nem emlékszem, mi volt a harmadik). Abban bíztam, hogy ez már nem sokáig lesz így, de még mindig így van.”

Bár az óvónénik most is támogatnak és biztatnak, hogy majd változni fog, és nem lesz mindig így, de őszintén szólva kicsit kezdem feladni és nekikeseredni, hiszen ahogy nagyanyáink mondták: »márpedig enni kell«

– kesergett az énekesnő, majd hozzátette, hogy ha ez még nem lenne elég, a kislány meg is betegedett. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.