Eldurvult a Gáspár fivérek vitája: Kamerák előtt ordítoztak
Pénzügyi vita, betegség és bizarr családi szálak is napvilágra kerültek. Mi több, Győzike még Demcsák Zsuzsát is kikezdte.
Tóth Gabi és Krausz Gábor hamarosan Szentendrére költöznek, azonban most úgy néz ki, egy ideig még Busapesten kell maradniuk, írja a 168.
Szerintem elég lesz egy tisztasági festés… De nem lett elég
– írta Krausz 24 órán át elérhető Instagram-történetében, egy fotó kíséretében, amin a munkások éppen az ablakkeretet szedik szét.
Korábban az énekesnő azt mondta, hogy a tavasz második felét már az új otthonukban szeretné tölteni.
Kapcsolódó cikk
Férje nélkül, egyedül intézi a ház átalakítását.
Pénzügyi vita, betegség és bizarr családi szálak is napvilágra kerültek. Mi több, Győzike még Demcsák Zsuzsát is kikezdte.
A hatóság tájékoztatásából az is kiderül, történt-e személyi sérülés.
Pedig Till Attilának és az eladónak is tetszett a gobelin.
Az utóbbi időszakban mennyi mindenbe vágott bele – ráadásul mindegyik próbálkozását siker koronázta.
Szentkirályi Alexandra: „A lányomnak meg kell tanulnia, nem csak ő van a világon”.
Tavaly diagnosztizálták nála a csontrákot, a kezelések sem javítottak az állapotán.
Hihetetlen, hogy kaphat ilyet.
Hihetetlenül tehetséges a műsorvezető gyermeke.
Vajon megállja a helyét?
Papp Máté Bence eltűnése nem volt véletlen.
A párizsi bíróság kedden hozott ítéletet Gérard Depardieu ügyében, aki két nő ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt állt bíróság elé.
Gáspár Kata: Ne nézz a képernyőn, ha szerinted nem vagyok oda való!
Senki nem mert az asztalához ülni, úgy meg voltak illetődve.
A felvétel a kórus kulturális diplomáciai programjának a része.
Kiakadt a showman, szerinte cserélni kéne az értékelő brigádot.
Mutatjuk a részleteket!
A Kincsvadászok kereskedői nem is licitáltak rá, de azóta nagyon jó helyre került.
A katolikus újságíró, John L. Allen egyszer azt írta, hogy „a történelem szemétdombjai tele vannak az úgynevezett szakértők tetemeivel, akik megpróbálták megjósolni a következő pápát”.
Vasárnap este a fináléjához érkezett A Nagy Duett idei évada. Az adás elején a műsorvezetők megkérdezték Szabó Zsófit, hogy érezte magát a műsorban zsűritagként, miután kapott hideget-meleget.
Nem titok már, ki az a két gyanúsított, akit az ukrán hatóságok Magyarországnak való kémkedéssel gyanúsítanak.
Az elmúlt közel hat évben meghatározó szerepet játszott a TV2 Csoport fejlődésében és sikereiben Pavel Stantchev, ám pár hete bejelentették, hogy távozik a csatorna éléről.
Nagyházi Lőrincék galériájába bement egy ember, aki talált egy képet a padláson, de nem sejtette, mekkora milyen értékes a festmény. Nemrég 4,5 milliárd forintot fizettek érte.
Végül minden a legnagyobb rendben sikerült, és hatalmasat robbant az Acalari Bomba az előadásukban!
Curtis testvére április elején tudta meg, hogy leghamarabb 27 év múlva szabadulhat a börtönből, ugyanis életfogytiglani fegyházbüntetést kapott.
Ugyanazon a színpadon, ahol évekkel ezelőtt ő maga is versenyzett Till Attilával.
Megfagyott a stúdió, amikor kimondták a nevét!
Sokan pedig őket várta győztesnek.
Lékai-Kiss Ramóna megmutatta hosszú combját A Nagy Duett döntőjében.
Győzike és Dér Heni is fellépett A Nagy Duett hetedik évadának döntőjében. Méltó búcsút vettek.
Természetes, hogy Aureliónak szurkol.
Nótár Mary és Aurelio felrobbantotta A Nagy Duett stúdióját.
A Nagy Duett párosai ezt a döntést kénytelenek a produkció nézőire bízni, de egy fontos, ámbár költői kérdésben már meghozták a saját „ítéletüket”.
Véget ért egy fejezet. Nemet mondott a Megasztárnak Rúzsa Magdi.
Mesterséges intelligenciát használtak hozzá.
Újra televíziós műsort szeretne készíteni, mint a régi szép időkben.
Múlt pénteken derült ki, hogy Orosz Barbara azért nem látható már egy ideje a Mokka adásaiban, mert a TV2 elbocsátotta.