Rengeteg támadást, bántást kapott Tóth Gabi az elmúlt időben, nemrég elmondta, egészségileg is megsínylette az elmúlt heteket.

Tóth Gabi nem viseli jól, amit mostanában kap érthető módon

Kemények voltak Tóth Gabi számára az elmúlt hetek, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnöki munkájáért. Az énekesnőnek nem csak a kommentelőkkel, de hírességekkel is konfliktusa volt.

Egy hét alatt szó szerint belebetegedtem abba a negatív energiahullámba, ami a nyakamba zúdult és ágynak dőltem. Olyan érdekes, de most szembesültem vele, hogy milyen igaz a mondás, miszerint valaki torkig van. A torkom kezdett fájni, de tudtam, hogy most nem fájhat, hiszen pár napon belül volt a nővéremmel közös koncertem. Természetesen azonnal elmentem tesztet csináltatni, ami szerencsére negatív lett, de a fájdalom a torkomban csak nem enyhült, és időközben be is rekedtem. Amikor valaki egy picit is nyitott a spiritualitásra, akkor azért elgondolkodik, hogy „miért veszik el tőlem a hangom?” Mert azt érzem, hogy a szó szoros értelmében nem szólalhatok meg. Ha elkezdem megvédeni magam, azzal csak olajat öntök a tűzre és még több támadás ér. Inkább hallgatok. Nem reagálok, mert akkor másnap kezdődik minden elölről és már fáradt vagyok. Nem tudom, hogy mi a bűnöm

írta Tóth Gabi blogbejegyzésében pár nappal ezelőtt.

Ebbe tényleg bele lehet betegedni a pszichológus szerint

A Story magazin felkeresett egy pszichológust, Csehák Hajnalkát, aki komolyan aggódik Tóth Gabiért.

Ebbe tényleg bele lehet betegedni, ha nincs kezelve. A mostani helyzet tartós szorongáshoz, depresszióhoz, hangulatzavarhoz vezethet, sőt eljuthat a karrierje feladásához. Úgyhogy azt javaslom, mihamarabb keressen fel szakembert, aki át tudja segíteni ezen az időszakon

– magyarázta a pszichológus, aki hozzátette, ez az állapot a családi életben is okozhat problémát az énekesnőnek.
Kapcsolódó cikk
Akibe beletaposnak, és szenved tőle, nem tud örömmel, boldogan hazamenni, és akaratlanul is másképp viszonyul magához, a családtagjaihoz. Ez rombolja a párkapcsolatát és a gyerekével való kapcsolatát is” – figyelmeztetett Csehák Hajnalka.

Néhány napja interjút adott a Ripostnak, amelyben szókimondóan beszélt az elmúlt időszakról. Az alábbi cikkben szemléztük az interjút:

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet