Tóth Gabi és Pápai Joci a zánkai Bozzay Pál Általános Iskolában 60 diáknak tartottak előadást arról, hogy milyen nehézségek árán érték el az álmaikat.

Tóth Gabi az iskolai bántalmazás témájával kapcsolatban idézte fel, hogy őt is csúfolták kortársai gyerekkorában, írja24.hu.

Tisztán emlékszem, hogy felsőben sokszor csúfoltak. Akkor erősödött fel az, hogy ki, milyen ruhában megy, és nekem nem volt túl sok nadrágom vagy cipőm, ezért mindig ugyanazokban jártam. Ezzel mindig bántottak, és ez azért bennem maradt…

Elmondása szerint akkor megfogadta, hogy az első fizetéséből meg fogja venni az álmai tornacipőjét három különböző színben, hogy minden nap más legyen a lábán, és ez így is lett. Arról is mesélt, hogy a szorongás már fiatalként is részévé vált az életének, és évekig küzdött pánikbetegséggel is. 

Azt gondolom, hogy minden érzékenyebb ember szorongó típus, tehát aki jobban átérzi a dolgokat, az szorong. Én egyébként ezt már egész jól kezelem.

“Például, amikor Jocival énekelünk, vagy zenélünk, az mindig segít. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ezzel meg lehet tanulni együtt élni, azonban fontos, hogy beszéljünk róla, mert a fiatalok nem biztos, hogy ezt a helyén tudják kezelni” – árulta el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

byealex-drog-hazkutatas-kokain-mennyisege

20 adag kokaint adott át ByeAlex a rendőröknek

„Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – fogalmazott ByeAlex, akiről egy napja írta meg a Blikk, hogy házkutatást tartottak nála a nyomozók, akik nem is távoztak üres kézzel, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult az énekes és zenekara, a ByeAlex és Slepp több tagja ellen.

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.