Meglepte Tóth Gabi a pályatársát, Tóth Andit a Dancing with the Stars műsorában.

Nemrég meg is védte Tóth Andit

Tóth Andi még év elején beszélt arról, hogy Tóth Gabi hosszú ideje, hol privát üzenetben, hol Facebook-csoportokban alázza, miközben a nyilvánosság előtt megjátssza magát.

Kapcsolódó cikk

Tóth Gabi azóta folyamatosan bizonyítani akar. Nemrég a Sztárban sztár leszek! adásában védte őt.

A műsor egyik versenyzője, Krizsán Lili bújt Tóth Andi bőrébe, amikor is elénekelte a Néztek című dalát, amit Tóth Gabi és Köllő Babett értékelése szerint „kellő flegmasággal” adott elő. Majka szerint azonban egyáltalán nem volt olyan jó a produkció, mint azt két zsűritársa gondolja. Szerinte nem volt jó a dalválasztás, mert a versenyző sokkal „nagyobbat” is énekelhetett volna. Ezután pedig a dalba is belekötött, aminek azonnal védelmére kelt Tóth Gabi.

Az eredeti előadó védelmében szólalnék fel, hogy ez egy huszonegy-két éves lánynak az üzenete. Mi ne felejtsük el, hogy milyenek voltunk ennyi idősen, ugye

– mondta.

Tóth Gabi nagyon szereti Tóth Andit

Múlt szombaton pedig a Dancing with the Starsban – ahol a zsűrik éjszakája alkalmából a Sztárban sztár mesterei is részt vettek – ömlengett arról, hogy valójában mennyire nagyra tartja a 22 éves énekest, szemlézte a 24.hu.

“Annyit szerettem volna mondani, hogy én minden tévhittel ellentétben nagyon szeretem Andit. Az egyik legtehetségesebb énekesnőnek és táncosnak tartalak ebben a műsorban és nagyon szeretlek. Nagyon fontos, hogy tudd rólam, hogy én soha nem akartam neked semmi rosszat” – mondta élő adásban Tóth Gabi, amit aztán azzal próbált nyomatékosítani, hogy jó erősen magához szorította Tóth Andit, aki végin kínosan mosolygott és bólogatott.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.