Tóth Gabi úgy érzi, rengeteg veszteség érte azóta, hogy elvált Krausz Gábortól, és a szívét követte, majd összejött Papp Máté Bencével. Az énekesnő Sváby András műsorában elérzékenyülve mesélt arról, mennyien otthagyták a szakítása után. Kiderült, hogy a fogadott apja és a legjobb barátnője is megszakította vele a kapcsolatot.
Tóth Gabi és Krausz Gábor válása hatalmas port kavart 2023 nyarán, azóta a két fél többször is egymásnak esett. Krausz Gábor év elején arról beszélt, hogy exneje megcsalta őt, az énekesnő pedig videóban védte magát, és elmondta, hogy toxikus házasságban élt, a férje fenyegetésekkel is zaklatta. Az előadó úgy érzi, hogy hangos válása sokat rontott a megítélésén és a karrierjére is káros hatással volt. Az Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval című műsor következő vendége Gabi lesz, aki könnyek között mesélt arról, mennyi mindent elvesztett a válása miatt.
– Tulajdonképpen a múltam 80%-át elveszítettem. A stabil hátországomat, menedzseremet, zenei embereket, a gyermekem keresztanyját. Mindenkit elvitt a válásom – vallotta be.
Tóth Gabi és Krausz Gábor kislányát 2020 október végén keresztelték meg, ám az énekesnőt sokan bírálták amiatt, hogy nem a testvére, Vera lett Hannaróza keresztanyja. Gabi erről így nyilatkozott évekkel ezelőtt: “Én sokáig és sokszor úgy gondoltam, hogy nincs önzetlen baráti szeretet. Sajnos, ezt igazolta az élet is. De aztán jött Bogi. Tíz éve találkoztunk és már az első beszélgetések alkalmával kiderült, hogy sorstársak vagyunk”

Kapcsolódó cikk

Gabi és barátnője mindketten azt gondolták, nem lehet gyermekük, ám Bogi mégis teherbe esett. Ekkor az énekesnő elfordult a barátnőjétől. Mint mondta: “Most már tudom, hogy az egy védekezési mechanizmus volt részemről. Nem volt erőm szembenézni a ténnyel, hogy neki sikerült, amiről mindketten azt gondoltuk, hogy nekünk nem fog.” Később aztán a kapcsolatuk szorosabb lett, mint valaha, Gabi ezért – hálája jeléül – őt választotta lánya keresztanyjának, de ezek szerint az évekig tartó barátságuk tönkrement Gabi válása után. 

Sváby András feltette a kérdést, kit sajnál a legjobban, hogy kilépett az életéből. – A fogadott apám, akivel húsz évig dolgoztam. Ő nekem nagyon nagy veszteség. És nagyon nehéz volt látni, amikor az exférjemmel együtt nyaralt Törökországban – mondta elcsukló hangon az anyuka. – Úgy érzem, addig voltam szeretve, amíg minden nagyon jól ment, amíg dübörgött Tóth Gabi – tette hozzá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.