Erre nem számítottunk.
Borbás Marcsi többször is elmondta, hogy alakját elsősorban erős akaraterejének köszönheti, még a főzőműsorok állandó kóstolgatása mellett is. Ezúttal azonban komoly kihívás elé került, amikor vendégül látta Pauli Zoltánt, a gasztronómia világában elismert szakembert, aki egyben Tóth Vera férje is. Marcsi és Zoltán régóta ismerik egymást, és nem először dolgoztak együtt, most azonban egy különleges olasz finomságot, montanarát, vagyis pizzatészta-alapú fánkot készítettek édes és sós változatban. A kóstolásnak ezúttal nem tudott ellenállni, Zoltán fogásai teljesen levették a lábáról.
“Ez borzasztó, nem jöhetsz többet, mert elhízunk teljesen. Isteni, de tulajdonképpen csak levegő, nem hizlal, ugye? Azért áruljuk el, amíg itt a szép képeket felvették az operatőrök, párat már megettünk. Nem lehet betelni vele, olyan finom, lenyűgöző” – áradozott Marcsi az ételről saját műsorában a Dunán.

Kapcsolódó cikk

A méltatás itt nem ért véget: amikor a kocsonyakészítés során megvágott egy Zoltán által sütött kenyeret, őszinte elismeréssel beszélt kollégájáról, hiszen sikerült neki olyasmit mutatnia, amit még Marcsi sem ismert teljesen.
“Mintapéldány a kenyered. Nézem, követlek és figyelem, amiket csinálsz, és ennél szebb kenyeret nem lehet sütni.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.