
„Mit szólsz a lányomhoz?” – Szívszorító: különleges kapcsolat volt Bényi Ildikó és imádott lánya között
A rajongásig imádta a lányát az 55 évesen elhunyt Bényi Ildikó: igazi cinkostársak, barátnők voltak az anya-lánya kapcsolatuk mellett.
Hálás vagyok a túlsúlyomnak, mert a hangom mellett ez tett sikeressé. Ha változtatni szeretnék, egyedül nekem van jogom hozzá, hogy ezt a döntést meghozzam, olyan tempóban, ahogy én akarom.
“Nincs senkinek, még a családodnak sem joga, hogy sürgessen ebben a kérdésben.”
Amikor a gyomorbypassműtét után leadtam harminc kilót, majd önerőből további húsztól is megszabadultam, megtapasztaltam, hogy milyen, amikor másképp néznek rád a férfiak, és úgy szemlélik a külsődet, mint a húspiacon.
“Nem volt jó érzés, hiányoztak a plusz kilók, a védőburkom. Ekkor rájöttem, a tökéletes alkatú nők élete sem egyszerű a sok szexista megjegyzés közepette. Ezért nem szabad róluk és senkiről sem ítélkezni” – mondta az énekesnő.
Kapcsolódó cikk
Elkeseríti, hogy az emberek politikai hovatartozás miatt ítélik meg egymást.
A rajongásig imádta a lányát az 55 évesen elhunyt Bényi Ildikó: igazi cinkostársak, barátnők voltak az anya-lánya kapcsolatuk mellett.
A Fővárosi Törvényszék 2024. március 26-án hozott ügydöntő határozatot az ismert filmproducer, P. Koltai Gábor ügyében.
Egyre nehezebb döntést hoznia a zsűrinek és a nézőknek.
A zsűri szóhoz sem jutott!
Apukájának szurkolt a nézek között Gáspár Evelin.
A Nagy Duett zsűritagjának beszólása óriási hullámokat vetett.
„Apaként, férfiként mi képesek vagyunk önmagunkon erőt venni és a gyermekünkért képesek vagyunk akár önmagunkon is túlnőni” – mondta.
„Annyira magas lóról beszélt, hogy letettem a mikrofont, és azt mondtam, hogy én nem vagyok sem a beosztottja, sem az öcsikéje.”
A Nagy Duett első adásában a zsűri nem fukarkodott a kritikákkal és beszólásokkal, különösen a modell és rapper mestere produkciója után.
Annak ellenére, hogy a Farm VIP forgatása óta már hónapok teltek el, a szereplők közötti feszültségek korántsem csillapodtak.
Kiara Lord elárulta, nem hagyott fel a felnőttfilmes karrierjével a Farm VIP után sem, és nem is tervezi.
A Romantic énekesnője vasárnap este izgatottan várta, hogy Gáspár Győző megmutassa, mire is képes Dér Heni oldalán.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem csitulnak a kedélyek Pákó körül. A Farm VIP legújabb adásában Aurelio borul ki, Pákóval és Pumped Gabóval is sikerül összevesznie.
Törőcsik Franciskának és Hermányi Mariann-nak is kijutott pár túlfűtött jelenet. A Hunyadi sorozatban ugyanis több színésznő is megszabadul a ruhájától…
Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.
Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.
A hétfő esti epizódban a sárgák közül először Bálint Antónia távozott. A Farm VIP történetében először egyöntetű vélemény alapján kizárólag ő kapta a lapuleveleket.
Hangsúlyozta: nem akarta megverni az egykori szépségkirálynőt, azt a néhány bántó szót, amit ismer, csak dühében vágta a fejéhez.
Gyászol a magyar gasztronómia, mivel meghalt Horváth Rozi, aki egy klasszikus szakácskönyvet is az emberekre hagyott, ami rengeteg háztartásban megtalálható.
Szabyest ezúttal is beletörölte a lábát a sokak által kedvelt celebekbe. A Farm VIP 2025-ös évadának felhozatala nincsen ínyére…
A színésznő azt is elárulta, milyen számokat énekeltek volna még a műsorban.
A vasárnap esti élő adásban történt egy kis baki, ami miatt azt kezdték el pletykálni, hogy Szabó Zsófi látni sem akarja Mihályfi Lucát és párját, Hegyes Bercit.
Több állampolgári bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) a Hunyadi című sorozat első három epizódját érintően
Az Önök kérték! háziasszonyának utolsó kívánsága volt, hogy a szülőfalujában, édesanyja mellett helyezzék végső nyugalomra.
Bár már sokan sejtették, most már biztos. Magyar Péter újra szerelmes.
Ma érkezett a drámai hír, hogy Bényi Ildikó, az Önök kérték közkedvelt műsorvezetője a súlyos betegségével folytatott küzdelme után március 11-én örökre lehunyta a szemét.
A zsűri komolyan véleményezett, de Clau… A Nagy Duett egyik kellemes meglepetése volt vasárnap este Molnár Anikó és Nagy Feró.
Hosszú betegség után, 55 éves korában elhunyt Bényi Ildikó, akinek neve és arca örökre összefonódott a Duna Televízió ikonikus műsorával, az Önök kérték-kel.
A Nagy Duett első adásában Gáspár Győző és Dér Heni egy felejthetetlen roma lagzit hoztak el a színpadra, miközben váratlan pillanatok is felvillanyozták a műsort.
Bényi Ildikó halála mélyen megrázta a magyar televíziózás világát, különösen azokat, akik közel álltak hozzá.
Deutsch Tamás páros lábbal szállt bele Majkába.
Még belegondolni is rossz, mi történhetett volna.
Már nagyon vártuk a híreket.
Valóra vált Kiszel Tünde egyik régi és nagy álma! A naptárdíva végre eljutott Dubajba, és onnan posztolt az Instagram-oldalára.