„Az a fontos, hogy a zsűrin milyen cipő, milyen bugyi van, vagy épp milyen botránya volt. Tehát az egész zsűrifókuszú lett, és a legtöbb versenyben – tisztelet a kivételnek – nem tudom, ki milyen alapon foglal helyet abban a székben. Ha vállalnám, akkor maximum anyagi megfontolásból. Én még hiszem azt, hogy tudok tehetséget kutatni, de ha én egyedüli utolsó mohikán vagyok ebben, akkor én nem leszek ehhez elég. Mert az én fülemre, ha bármit mondanak, én azt nem fogom megcsinálni. Én azt fogom csinálni, amit gondolok, és ezt tudják jól a televíziók vezetői is, ezért nem hívnak meg."
“Most már a trash megy tehát, aki a szemetet csinálja, azt viszik be az ilyen zsűrikbe. Az lesz a sztár, akinek több a balhéja, aki anyázik a színpadon és egyre több ilyen jelenség van. Tehát én egyszerűen szekunder szégyent érzek attól, ami most van”– ezt Tóth Vera énekes mondta egy interjúban május végén a tehetségkutató műsorokról, erre a 24.hu emlékeztetett. Ugyanis napokkal azután, hogy elhagyta mindez Tóth Vera száját, kiderült, hogy a húga, Tóth Gabi lesz az egyik zsűritag a Megasztárban.
A zsűrit szinte teljesen lecserélték, Marsalkó Dávid és Caramel helyett a továbbiakban az erősen fideszközeli Tóth Gabi, illetve a kormánypártnál szintén meglehetősen jól fekvő Curtis ülnek majd a zsűriben.
Kapcsolódó cikk
Marics Peti mellé három új ítész érkezik a Megasztár zsűrijébe
Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis, valamint Marics Peti alkotja majd a Megasztár idei, nyolcadik szériájának zsűrijét.
Nemcsak a zsűriben, a műsorvezetőknél is volt csere: Till Attila helyett a továbbiakban Szépréthy Roland lesz a műsorvezető, aki korábban a Mobilfox arca volt, illetve az RTL celebes bokszolós műsorában volt kommentátor. Till Attila a Borsnak annyit mondott erről, hogy: „bár a nézők csak most tudták meg, számomra nem volt váratlan, természetesen egy átbeszélt, megtervezett döntésről van szó. Ez nekem nem rossz, egyszerűen más feladataim lesznek, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani”.
Kapcsolódó cikk
„Térdre rogytam” – Szépréthy Roland alig akarta elhinni, amikor megtudta, hogy műsorvezető lesz a Megasztárban
Szépréthy Roland számára valóra vált egy gyermekkori álom: az idei Megasztár-évadtól ő lesz Ördög Nóra műsorvezetőtársa.