Egy sógornak ez a feladata elmondása szerint.
Rövid Instagram-üzenetben állt ki húgáért Tóth Vera. Tóth Gabit az elmúlt időszakban rengeteg bántás érte viharos magánélete miatt: talán mintha sokan elfelejtették volna, hogy ő elsősorban énekesnő, mégpedig nem is akármilyen.
Tóth Gabi korőbbában izgatottan közölte, hogy igazi világsztárokkal léphet színpadra a Papp László Sportarénában: az Il Volo operatrió vendége lesz. El is jött a nagy pillanat, a fellépés pedig fantasztikusan sikerült – egy rövid részlet keresztül-kasul bejárta az Instagramot, és Tóth Vera is büszkén osztotta meg.
“Világszínvonal. Ennyi” – jellemezte röviden húga teljesítményét.
Nemrég pedig Tóth Vera a Heti Jégbüfé vendégeként őszintén elmondta: az a mennyiségű kritika és gyűlölet, ami a húgára zúdul a közösségi médiából, már kimeríti a bántalmazás kategóriát – ami pedig a magánéletét illeti, férjével, Pauli Zoltánnal békíteni igyekeznek a feleket.
“A sógorok arra vannak, hogy a villámot elhárítsák, a rossz felhőket elfújják. Mi nem szítani akarjuk köztük a tüzet, hanem békíteni akarjuk őket. Nem úgy, hogy most jöjjenek újra össze, hanem a lehető legjobb barátságban teljen el az az idő, ahogy a gyerekük felnő” – mondta.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet