Egy Berlinben élő amerikai rapper is szerepel Tóth Viktor szaxofonos, zeneszerző új dzsesszlemezén. A LAMU című anyag egy nemzetközi sztárokból álló csapat több koncertfelvételéből állt össze. A lemezbemutató március 29-én lesz a Get Closer Jazz Fesztiválon.

“Bár a felvételek még 2015-ben készültek, számomra különleges anyagról, zenei-zeneszerzői életem fontos állomásáról van szó, ezért nem akartam, hogy elvesszen, és örülök, hogy megjelenhetett” – mondta Tóth Viktor az MTI-nek adott interjúban.

A belga El Negocito Records által gondozott CD-n a szaxofonos mellett a Mahasimbadavi Players van feltüntetve előadónak. A név betűszó, a közreműködő zenészek személyneveiből állt össze: Szandai Mátyás (nagybőgő), Hamid Drake (dob), Simple One (rap, spoken word), Bart Maris (trombita), Hodek Dávid (dob) zenélt Tóth Viktor (alt szaxofon, fuvola, billentyűs hangszerek) mellett.

3806143005C3525C92399C 2E43D6E0
Tóth Viktor Új Lemeze Lamu Néven Debütál/ Fotó: Vaskarika

“Sokféle zenét komponálok, ezek egy részét játsszuk, mások a fiókba kerülnek és várják a pillanatot, hogy előkerüljenek. A LAMU-t kifejezetten ezekre a zenészekre írtam, akikkel egyenként már muzsikáltam korábban, de így együtt addig nem. Belül hallottam magamban, milyen lesz az összhangzás. Persze fontos volt az emberi oldal, a lelki töltet is, azt gondoltam, ha mi így találkozunk egy formációban, abból valami nagyon jó dolog születhet. Olyanokat kerestem, akik az újat keresik, valamit, amit még nem csináltak” – fejtette ki Tóth Viktor.

“Ebben a lájkvilágban nem lehet sem a rajongókat, sem a zenét mérni”

Volt már floppy, bakelit, cédé, bor és videójáték is, ami még hiányzott a sorból, az a Kerekes Band Kábé23 című könyve. Színes-szagos és lapozgatható imázselem. Olyan, mintha a zenekar tagjai odébb csúsznának a kanapén, helyet kínálva az olvasónak, hogy közösen nézegessék az elmúlt éveket, és ahogy a fülszövegben is

Hívására így lépett színpadra együtt 2014-ben az Opus Jazz Clubban, majd (amint a lemezen is hallható) 2015-ben a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválon és a fővárosi MU Színházban egy belga fúvós, egy félig indián amerikai dobos, egy fiatal magyar dobos tehetség, egy Berlinben élő rapper, meg a Párizsban élő, mostanában az Archie Shepp Quartetben játszó, szintén magyar bőgős.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A lemezborítóra került minket ábrázoló rajz is a közösségi érzést, a szabadságot, a valami magasztoshoz fohászkodó szakrális cselekedetet próbálja megjeleníteni[/perfectpullquote]

A 41 éves Tóth Viktornak a LAMU a hetedik lemeze, ami saját neve alatt vagy különböző formációival (tercettjével, triójával) megjelent. Bár dolgozott már énekesekkel (Berki Tamás, Leena Conquest), eddigi anyagai mind instrumentális munkák voltak. Ezzel szemben a LAMU tizenkét felvételéből nyolcon Simple One rappel vagy történeteket mesél.

“Fontos számomra az emberi hang, számos énekes inspirált, köztük Sarah Vaughan, Nancy Wilson vagy James Brown. Gyakorlatilag a szaxofonnal is énekelni próbálok, és sok zenei szituációban éreztem, hogy azokat még tovább lehetne mesélni verbálisan. Bird Food Market elnevezésű formációmban használok szövegbejátszásokat, például Gandhi beszédét a szabadságról és istenről. Simple One-nal egy berlini fesztiválon játszottunk együtt és rögtön kiderült, lelkileg közel állunk egymáshoz” – idézte fel a szaxofonos.

Tóth Viktor – Bird Food Market: Scrapple from the Apple (and More) (Charlie Parker) @ Opus Jazzclub

Bird Food Market https://www.facebook.com/birdfoodmarket/ tothviktor.hu/birdfoodmarket tothviktor.hu/en/birdfoodmarket Viktor Tóth – Alto saxophone Vince Bar…

Hozzáfűzte: Simple One nem az a rapper, aki a pénzről és a nőkről szól, hanem az életről, a szabadság fontosságáról. Mint megjegyezte, sokat beszélgetnek a számokon, van, amelyiknek a szövegét rábízta a rapperre, mások esetében megadta az irányt neki, miről szóljon a dal.

“A D&Ae vagy a Melone Song című darab kifejezetten az általam kért képi világon alapul. Nagy szerepe van az improvizációnak, de azért a kottában le van írva minden. A kész zenét a megírt szólamokkal együtt küldtem el a csapatnak, aztán amikor összejöttünk, beszéltünk a dalokról. Például arról, miért szól a D Run című szám az őrült rohanásról, miként tudjuk a benne lévő energiát zeneileg kifejezni. Itt jön be a képbe a zenészek alázata, nyitottsága, az ego teljes félre tétele” – szögezte le Tóth Viktor.

Simple One Bandcamp
Simple One A Berlinben Élő Amerikai Rapper / Fotó: Bandcamp

A LAMU bemutatója március 29-én lesz a MOMKultban, a Get Closer Jazz Fesztivál keretében. Tóth Viktor elmondta, hogy azon a héten lesz néhány vidéki koncertjük is. “Lehet, hogy a MOMKultban csak néhány számot játszunk a LAMU-ról, a többi újabb szerzemény lesz, sokat változtunk az elmúlt időben. Közös esten léphetünk fel a fesztiválon a világ legnagyobb élő szaxofonosával, Kenny Garrett-tel, talán még be is száll hozzánk egy számra”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.