Nyilvános fórumon vázolta a szektor súlyos versenyhátrányát
A távozás időzítése váratlannak hatott a piacon, hiszen az államtitkár az elmúlt hetekben a kormányzati energiastratégia egyik legaktívabb arca volt. Múlt csütörtökön a Portfolio Energy Investment Forum 2026 nyitóelőadásán még a magyar energiaszektor versenyhátrányáról és az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer szigorú átalakításáról beszélt a szakmai közönség előtt.
Az államtitkár a konferencián nyers felütéssel indította az előadását, amelyben a szabályozási környezet nehézségeit is érintette. Felszólalásában Tótth András ugyanis szó szerint úgy fogalmazott: „az energiaszektor egy jó szektor, de nem jó benne dolgozni”.
Ezt megelőzően, szeptember elején még ő ismertette a szélenergia-kapacitások bővítését célzó pályázat kereteit, ahol az uniós határidők szorítását indokolta meg a hallgatóság előtt. Akkor a szigorú elszámolási ütemezésre utalva az államtitkár azzal érvelt, hogy „az augusztus 31-e jogszabályi rendelkezés alapján kőbe volt vésve”. A szakmai viták mellett a Magyar Akkumulátor Szövetség konferenciája körül olyan kormányzati konfliktus robbant ki, amelyben Tárkányi Zsolt országgyűlési képviselő nyilvánosan emelt szót.


