A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.

Az intézmény hétfői közleménye szerint a leendő mű lehet opera, operett, musical, daljáték vagy más zenés nyelvezetű, énekes, és a színházi formáknak megfelelő színpadi alkotás. És fontos, hogy még nem került nyilvános színpadi bemutatásra. A kiírásra olyan alkotók, alkotópárosok vagy csoportok nevezhetnek, akik konkrét elképzeléssel rendelkeznek a megadott téma megzenésítését, színpadi adaptációját illetően.

Alfahir
Jelenet A Trianon Címû Rockopera Próbáján / Kép: Szigetváry Zsolt

A pályaműveket szeptember 30-ig várják elektronikusan a [email protected] e-mail címre vagy postai úton a Budapesti Operettszínház címére.

Jelentkezni az alkotók nevével, a nevezett mű címével, szinopszisával, és a teljes szövegkönyvvel lehet, amelyet négy példányban kérnek a kiírók.

A kézírásos vagy számítógépes programmal készített partitúrát és zongorakivonatot és a már elkészült hangzóanyagot hanghordozón rögzítve szintén négy példányban kérik mellékelni, a kitöltött és aláírt pályázati adatlappal együtt, amely a színház honlapjáról letölthető.

Cultura Trianon Alairasa Versailles 1920 06 04
Nagy Trianon Kastély 1920 Június 4-E / Fotó: Wikipédia

A benyújtási határidőre a mű legalább 50 százalékának kész kell lennie. A pályázatok elbírálási határideje október 31., a nyerteseket a színház holnapján teszi közzé.

Elképesztő Árpád-kori régészeti leletekre bukkantak Baja határában

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a terület környéke már a hetvenes évek óta régészeti lelőhelynek tekinthető, az akkori feltárás során ugyanis a régészek egy avar kori temető maradványaira leltek. A mostani területen, Baja határában, az 51-es számú főút mellett zajló építkezésen, ahol a Mogyi-gyár készáruraktára és mázsarakodója épül, december óta dolgoznak a szakemberek.

A legjobbnak ítélt alkotást a Budapesti Operettszínház a 2020/2021-es színházi évadban mutatja majd be.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.