A szülés a mai napig az egyik legnagyobb csoda világunkban. Számos történet, sors kapcsolódik hozzá. Mindenkié más. A Tünet Együttes most a Trafó Házba viszi ezt a különleges élményt. A Burok című előadásukban a szülés élményét idézik fel. Anyáknak és leendő anyáknak kötelező darab.

Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória saját élményeikből dolgoznak, talán ettől még érdekesebb az előadás. Az anyaméhet megjelenítő díszletben sok minden történik, míg a szereplők eljutnak a szülésig. Akárcsak a valóságban.

Az Együttes A Szülés Élményét Dolgozza Fel / Fotó: Tünet Együttes

Ez az igazán egyedi megközelítés azért is fontos, mert őszintén tárja elénk azt, ahogyan az élet kezdődik. A női test, annak szülésre adott reakció sokszor még mindig tabunak számítanak, vagy gondoljunk a nyilvános szoptatás körüli felhajtásra. Holott ezek is hozzátartoznak világunkhoz.

Nem ez a film lesz a kormány szülésre buzdító kampányfilmje

Bizonyára sokan vannak ebben az országban, akikről és akiknek Szilágyi Zsófia filmje szól. A nagycsaládos létet és egy anya mindennapi küzdelmeit állítja középpontjába. A felsőbb szintről óhajtott baby boom azonban nem ettől fog beindulni Magyarországon. Nyilván nem is ez a célja, mégis óhatatlanul eszünkbe juthat a szülés mint a kormány propagandájának egyik eleme.

Az együttes eddig is nyitottan állt a világ kérdéseihez, előadásaikkal az elgondolkodtatás az egyik fő céljuk. Burok című darabjuk február elején látható a Trafóban, és remélhetőleg sok emberhez eljut, nem csak nőkhöz, hanem férfiakhoz is. Ezzel talán közelebb kerülünk és nyitottabban állunk az élet legtermészetesebb élményéhez: a születéshez.

Tünet Együttes: Burok – a táguló idő összehúzódásai

https://trafo.hu/programok/burok_2 A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk majd elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyze…

Rendező – koreográfus: Szabó Réka
Koreográfus – asszisztens:
Dányi Viktória
Táncosok:
Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória
Zene:
Hammer Zsolt, Jávorka Ádám
Dramaturg:
Gábor Sára
Látvány, kreatív technológia:
Kiégő Izzók, Samu Bence, Terebessy Tóbiás
Konzulens:
Árvai György
Fény:
Szirtes Attila
Jelmez:
Szűcs Edit
Koprodukciós partner:
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2019. február 06., szerda, 20 óra

Helyszín: Trafó Ház, Budapest

Jegy: 2400 Ft / diák: 1900 Ft

Jegyignylés: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.