Ha nincs ilyen szó, akkor nem is létezik. Türkmenisztán kormánya legalábbis így gondolkodhatott.

Türkmenisztán eddig sem ismerte el hivatalosan, hogy lenne az országban SARS-CoV-2-fertőzött, ennek megfelelően pedig semmilyen korlátozó intézkedést sem vezetett be, most végleg megoldotta a járvány okozta problémát.

Koronavirus Turkmenisztan Gurbanguly Berdimuhamedow
Gurbanguly Berdimuhamedow, Türkmenisztán Miniszterelnöke / Fotó: Igor Sasin / Afp

A Riporterek Határok Nélkül szervezete szerint a kormány egyszerűen betiltotta a “koronavírus” kifejezést.

Az állami kontroll alatt működő médiából már teljesen eltűnt a szó, a járvány szóló felhívásokat pedig eltüntették az iskolákból, és a kórházakból. Egyes beszámolók szerint a járványról beszélgetőkre civil ruhás rendőrök vadásznak az utcákon.

Így falja fel az emberi sejteket az új koronavírus, a SARS-CoV-2

Így falja fel az emberi sejteket az új koronavírus, a SARS-CoV-2 Az elektronmikroszkópoknak hála ma már olyan mikrofolyamatokat is láthatunk szabad szemmel, melyekkel kapcsolatban régen csak a fantáziánkra hagyatkozhattunk. Az orvosok és a nővérek is kimerültek Alessia Bonari a koronavírus elleni harc frontvonalán küzd nap, mint nap.

A Riporterek Határok Nélkül a nemzetközi közösség reagálást sürgeti, mert az “informálás megtagadása veszélyezteti a türkmén állampolgárokat, miközben megerősíti Gurbanguly Berdymukhammedov miniszterelnök hatalmát.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.