A Kőgazdag fiatalok szókimondó sztárja nem tűri, hogy kritizálják, ócsárolják és nyilvánosan megalázzák. Tuvic Aleksandra megvédte magát Benk Dénessel szemben, aki egy videót posztolt arról, mennyire nem tetszik neki az, ahogyan a csinos tévés viselkedik. A humoristánál tiltólistás lenne Szandi, aki most keményen visszaszólt.
A korábban A Nagy Ő-ben is feltűnő Tuvic Aleksandra a Kőgazdag fiatalokban is szerepelt, ahol nem titkolta, hogy 28 éves korára számos szépészeti beavatkozáson esett át. Először 18 éves korában, amikor megnagyobbították a keblét, majd jött sorra a többi, hiszen saját bevallása szerint a szilikon olyan számára, mint az oxigén.
Az életet aranykanállal habzsoló bombázó még a nemi szervét is plasztikáztatta, hiszen nem jelent gondot számára a pénz, valamint az sem, hogy kendőzetlenül fejtse ki a véleményét. Ezúttal is így tett, és keményen visszavágott a róla véleményt alkotó Benk Dénesnek.
Kapcsolódó cikk

“Befogod a pofádat!” – Torkaszakadtából üvöltött egymással Tuvic Szandi és PSG Ogli – videón a balhé
Az előzetesből kiderül, hogy a tető fokára hág a feszültség a szereplők között, ám azt egyelőre nem tudni, mi robbantotta ki a veszekedést.
A humorista egy olyan videót posztolt a közösségi oldalára, amin a szőkeség látható, majd azt kezdte sorolni, mik azok a tulajdonságok, amelyek nála tiltólistára tesznek egy nőt: „feltöltött kacsaszáj, szétplasztikáztatott fej és az, ha valaki engedi a kutyájának, hogy megnyalja a száját”, arcát – utalt ezzel Szandira, aki nem hagyta szó nélkül a beszólást.
„Közszereplő vagyok, ezzel vállalom azt, hogy ki vagyok téve a sok negatív véleménynek. Öt éve állom a sarat, nem is szoktam arra reagálni, ha XY Marika néni szóvá teszi, hogy paplanszájú vagyok, ő így gondolja, rá tartozik, engem ez nem befolyásol. Viszont, ha egy felnőtt ember ilyen teret teremt, ahol elfogadott a gúnyolódás, az nagyon veszélyes és káros” – kezdte kifejteni a kőgazdag fiatal.
Kapcsolódó cikk

Verekednek a Dubai sejkek Zalatnay Saroltáért, mindenki őt akarja Dubaiban – Ez a döbbenetes oka
Verekednek a Dubai sejkek Zalatnay Saroltáért. Aligha gondolná a legtöbb ember, hogy 40–50 évvel ezelőtt is micsoda szabados életet élhettek a magyar sztárok.
“Nem az én személyem miatt, rólam lepereg a kritika. Viszont, ha olyan áldozatot talál, aki nem olyan erős, könnyen végzetes lehet. Nemrég költöztem el Budapestről, de már a második gyerek ugrott a vonat elé, mert bántalmazták az iskolában” – fűzte hozzá gondolatmenetéhez és kemény kritikát fogalmazott meg.
„Megkapta az öt perc hírnevet, amit akart. Nem hiszem, hogy felmerül benne bármilyen bűntudat is, látszik rajta, hogy egy nárcisztikus f_szfej, egy nőgyűlölő sz_r” – borult ki a Ripostnak Szandi.
Kapcsolódó cikk

Tóth Andi a fél világot vérig sértette
Lényegében minden csillagjegyet keményen kritizált. Kivéve persze a sajátját.