A Balkon erkélyen merengős történetekben összegzi a 21. századi fiatalok mindennapi problémáit, legyen szó motivációhiányról, emberi kapcsolatokról vagy arról, ami a hírekben megy. A Balkon a zenekar harmadik nagylemeze, melyet március 8-án mutatnak be az A38 Hajón, utána pedig vidéken is megturnéztatnak.

Egy ember életében a legnagyobb változások általában a 20-as éveiben történnek: leválik a családi házról és elkezdi önálló életét, a saját fizetését beosztani, szerelmes lesz (akár többször is) és próbálja megtalálni a célját az életben, kialakítani világnézetét. Körülbelül ezek a gondolatok foglalkoztatják a twentees tagjait is, az így született dalok pedig most a Balkonon kaptak helyet.

Twentees Balkon 2019 Credit Müller András
Twentees Zenekar / Fotó: Müller András

„Idén befejeztem végre az egyetemet, tavaly óta teljes munkaidőben dolgozom. És közben megijedtem a felnőtté válástól is. Nagyon jó érzés végre magamat eltartani, de fogy az időm, belustulok vagy helyenként elvesztem a fókuszom. Miközben sokáig sírhatnék még az egyéni szoc problémáimon, egyre többször szembesülök azzal, hogy milyen sorsok vannak még az országban” – meséli Balázs Konrád, a zenekar frontembere.

twentees – Balkon (FULL ALBUM)

A twentees harmadik nagylemeze, teljes egészében. Görgess le a tracklistért! Spotify: https://spoti.fi/2UuE7NI Facebook: https://www.facebook.com/twenteesmus…

„Őszintén akartam énekelni az engem foglalkoztató ügyekről, és sok polgártársamhoz hasonlóan nem vagyok túl boldog, ha az ország jövőjére gondolok. És van az is, hogy a mai magyar popzene iszonyatúan mézes-mázos: csak egyszerű érzelmek, egyszerű történetek szólnak a TV-ben és a rádióban, ezen szeretnénk változtatni. Nem akarok én megmondóember lenni, inkább csak ki akarok állni amellett, hogy szabadon kifejezhesse mindenki a véleményét”– tette hozzá.

Itt a twentees új videoklipje! – Low budget trash horror a netfüggőségről

Mint írtuk, a twentees év elején jelentette meg Y-sztorik című kislemezét, amelyen a generáció különféle problémáival foglalkozik. Ezen az EP-n szerepel a most klipet kapott Jelen, múlt, jövő című dal is, melyet Balázs Konrád, a zenekar frontembere így kommentál: “A dal az internetfüggésről szól, a klippel is erre reflektálunk.

A Balkonon a saját szerzemények mellett a twentees első feldolgozása is helyet kapott, a KFT Fantasztikus lány című dalát öltöztették új köntösbe: „Ahogy szembejött velem az Édes élet album, egyből beleszerettem. Szerencsére még nem voltam olyan helyzetben, amiről a dal szól, de olyan őszinte, keserédes fájdalom van a szövegben, hogy amikor elkezdtem otthon énekelgetni, nem tudtam nem sírva fakadni. Minél jobban merültem el benne, annál inkább éreztem azt, hogy tényleg mást választottak helyettem és mennyire arcon ütném azt, akinél van a szerelem.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.