1923 óta illegális táncolni New York City legtöbb klubjában és bárjában, de a The New York Times értesülései szerint október 31-én ezt felülírták. Majd’ egy évszázada uralkodik ez az ún. Kabaré Törvény, ami regulázza a zenét és a közösségi táncolást a nagy alma legtöbb létesítményében.

Habár az évek során sokat enyhült a rendelkezés a zenészekre vonatkozóan, a táncolásra vonatkozó rész ellen többször megpróbálták már tiltakozni, legtöbbször sikertelenül. A városi tanács kedden vitatta meg az ügyet Rafael Espinal tanácsos vezetése alatt, akinek elmondása szerint 26 szavazat elegendő ahhoz, hogy tovább vigyék az ügyet. 

A szavazást az Éjszakai Klubok egyesületének kampánya miatt kellett megejteni, akiket követtek nemcsak aktivisták, de művészeti egyesületek is egész New York területén. A program, amit Let NYC Dance-nek kereszteltek el és június 19-én ennek tagjai és New York éjszakai életének figurái összegyűltek a városház halljában egy sajtókonferenciát tartani. Most, néhány hónappal később pedig meg kívánnak szüntetni egy száz éves törvényt.

Erik Sumo & The Fox-Fairies – Dance Dance Have A Good Time ダンスダンス☆ハバグッタイム

Theme song in Japanese from Liza, The Fox-Fairy, Hungarian dark comedy (2015) Music: Ambrus Tövisházi (Erik Sumo) // Lyrics: Eiko Toda http://soundcloud.com/…

Jelen pillanatban a 25.000 klubból csak 97-nek van engedélye arra, hogy legálisan táncolhassanak a vendégei. Az indok, amiért ennyit ültek ezen a lépésen egy 1987-es Times-cikkre vezethető vissza, amiben kifejtették, hogy így tudták biztosítani leghatékonyabban az egyén biztonságát. Az évek alatt többször támadták aktivisták és újságírók is rasszista jellege miatt. Több tízezer helyszín működött engedély nélkül, és az esély arra, hogy ez kiderüljön azáltal, hogy igazat adnak a törvény indokolásának, elég magas volt. Azonban az aktivisták szerint aránytalanul nagy helyekről tiltották ki a táncot, amit színes vendégek látogattak leggyakrabban. A ’90-es években ennek alapot adott, amikor direkt törvényt szabtak ki az 59-ik utca latin klubjaira. 

Amikor a törvényt először bevezették a ’20-as években, olyan előadásokat tiltottak be elsősorban, amikben több mint 3 zenész vett részt és csak húros, billentyűs és elektronikus hangszerek használatát engedélyezte, amik persze nagy részben Harlem Jazz klubjait érintették leginkább.

1943-ban már a zenészeknek muszáj volt maguknál tartani egy “cabaret kártyát”, amikor New Yorkban akartak játszani.

Olyan prominens jazz zenészektől, mint Charlie Parker, Thelonious Monk vagy Billie Holiday, többször is megvonták az engedélyt, tehát nem játszhattak legálisan a városban karrierjük több pontján.

Mostanában leginkább olyan helyek megszüntetését érték el a szabállyal, amelyek a város veszélyesebb részein voltak. Néhányan azt mondják, hogy a szabály Bill De Blasio polgármester alatt enyhülni látszott, de a törvény megszüntetése kétség kívül több légteret hagyna a város összes szórakozóhelyének életében.

De Blasio szóvivője a Timesnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a nagy többség erősen támogatja a törvény visszavonását, de egyben megtartana néhány biztonsági előírást is, mint a biztonsági kamerákat és a biztonsági őröket a nagyobb helyszíneken.

Espinal tanácsos rövidre zárta a kérdést a Timesban megjelent cikkében: “Ennek vége.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.