J. K. Rowling, Harry Potter világának a megteremtője bejelentette, négy új könyv jelenik meg, ráadásul kettő már 2019 júniusában.

A könyvek szerzője, J. K. Rowling a Pottermore-on jelentette be, hogy négy új könyv várható Harry Potter világából. Mindegyik e-könyv formájában olvasható, és kettő már június 27-én.

J K Rowling Harry Potter
J. K. Rowling, A Harry Potter-Könyvek Szerzője / Fotó: The Blust

Mint mondta Rowling, világát mutatja be, különösen fókuszálva a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tantárgyaira, írja a Mirror. Rowling egyébként bizesize-ként (nagyon rövid) jelemmezte a köteteket.

A Harry Potter első, elütéseket tartalmazó kiadása majdnem 90 ezer dollárért kelt el

Eredetileg úgy becsülték, az elütéseket tartalmazó példány 51 és 78 ezer dollár között fog teljesíteni az árverésen. Végül ezt az értéket jócskán meghaladva, 89910 dollárért, több, mint 25 és fél millió forintért adták el az aukción. harry potter könyvek, harry potter diszlexia, Bár a Harry Potter-láznak már vége – egyeseknek mondjuk lehet, most kezdődik -, de J.K.

A Pottermore szerint a könyvek a Harry Potter – A Journey Through a History of Magic hangoskönyv adaptációja lesznek, amely 2017-ben jelent meg, és a The British Library egyik kiállításának volt a kézikönyve. Ennek fényében pedig az új könyvek nem adnak új információt a cselekmény szempontjából. Azonban lehetőségünk adódik mélyebbre ásni szeretett varázslóink világába.

Új Harry Potter Könyvek 2019
Négy Új E-Book Jelenik Meg Harry Potter Világából / Fotó: Pottermore

Minden egyes kötet két tantárgyba fog bepillantást engedni, amik a következők: Bűbájtan és a Sötét Varázslatok Kivédése, Bájitaltan és Gyógynövénytan, Jóslástan és Asztronómia, valamint a Legendás Lények Gondozása.

Végre betekintést nyerhettünk a Vans Harry Potter-kollekciójába!

Mint kiderült, a Vans x Harry Potter- kollekciót négy különböző dizájn alkotja. Minden egyes lábbeli egy a filmekből ismert roxforti házat képviseli. David Bowie népszerűsége nem csökkent három évvel a halála után sem. Bowie karrierje öt évtizedet ölelt fel. Így nem is csoda, hogy a világ továbbra is ikonikus zenészként emlékszik rá.

“Készülj fel, hogy ezekkel a rövid történetekkel, melyeket a History of Magic kiegészítő kötet és az Egyesült Királyság nemzeti könyvtárának kiállítása ihletett, még jobban elmerülsz majd a varázsvilág gazdag történetébe, legyen az a saját mugli történelmünk, vagy a világé, amit Rowling alkotott” – olvasható a Pottermore oldalán.

A könyvek elsőként angol, francia, olasz és német nyelven lesznek elérhetőek. Az illusztrációért Rohan Daniel Eason londoni művész felel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.