Becslések szerint a Warner Bros. már a nyitóhétvégén 80 millió dollárt kaszálhat az új Joker-filmmel, írja a Variety. Igaz, már az 50 millióval is elégedett lehet.
A legelső becslések alapján 76 és 88 millió dollárt hozhat a Joker az első hétvégén. Ez annak függvényében meglepő, hogy az utóbbi évek vélhetően legkomorabb mainstream filmjéről van szó. Ráadásul R-besorolást kapott, ami az előzetesek alapján indokolt.

A Warner Bros. 55 milliós bevételt tippel az első hétvégére. Ezzel elégedettek is volnának, hiszen máris profitálna belőle. Egy átlagos képregényfilmre egyébként nagyjából 150-200 milliót szokott szánni a forgalmazó, a Joker “mássága” miatt viszont ezúttal nem kockáztattak annyit. Nem alaptalanok az elvárások: Todd Phillips filmje nemrégiben nyert Arany Oroszlánt, többen pedig Joaquin Phoenix Oscar-díját emlegetik a főszerep miatt.
Leáldozóban az európai filmdrámák? – A Joker kapta a fődíjat a Velencei Filmfesztiválon
A Marvel- és DC-képregényfilmek harca új állomáshoz érkezett. Todd Phillips új rendezése, a Joker ugyanis megnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. Sokan pedig már azt jósolják, hogy leáldoztak az európai filmdrámák. Meglepő módon a botrányba fulladt Roman Polanski kapta a zsűri nagydíját az An Officer and a Spy-ért.
A Torontói Filmfesztivál közönségét azonban megosztotta a szupergonosz eredettörténete. Többen kifogásoltak, hogy a film lassú és rendkívül depresszív. Mások azon akadtak fenn, hogy egy pszichopata gyilkost próbál emberségesnek feltüntetni. A magyarországi premier dátuma október 3.