Újvilág utca: Ha lenne lehetőségünk, szívesen elmennénk még a művházakba is

 

Milyen hosszú az út egy falunapi fellépéstől tehetségkutatók megnyeréséig? Tényleg olyan nehéz vidéki zenekarként érvényesülni a magyar könnyűzenében? Puskás Mátyással és Varga Dominikkel, az Újvilág utca tagjaival beszélgettünk, akik olyan bandák előzenekaraként is játszottak már, mint az Elefánt vagy a Vad Fruttik.

ContextUs: Először is az újságíró megkérdezheti, hogy honnan a név?

Dominik: Meg. Az a lényeg, hogy kapcsolatban vagyunk a szabadkőművesekkel és az Új Világrenddel… (nevet) Az első próbatermünk az Újvilág utcában volt Szombathelyen, ilyen egyszerű. Nagyon a város szélén van az utca, és ott vannak garázsok, azok közül az egyik nyújtotta a helyet a próbáknak. De a név akkor lett Újvilág utca, amikor már nem is ott próbáltunk. Előtte más néven futottunk, de azt sosem mondjuk el senkinek. Tulajdonképpen ennyi, semmi misztikum.

ContextUs: Mióta dolgoztok együtt?

Dominik: Nagyon régre visszanyúlik a zenekarunk története, már 2010 telén, január-februárban megalakult az Újvilág utca, akkor ismertük meg egymást Matyival. Akkor indult el tulajdonképpen a zenekar, de az elején csak keresgéltük, hogy mit tudunk egyszer majd csinálni, hogy hol és milyen zenei közegben érvényesülhetünk. Volt sok tagcserénk. Jánnyi Dominik a harmadik dobosunk, habár ő egyszer már játszott velünk. Kiss Tamás két éve részese a bandának – előtte Doma Bence volt a ritmusgitárosunk. Csak Matyival ketten vagyunk az elejétől együtt, mondhatni mi vagyunk az együttes gerince.

ContextUs: És ti hogyan ismerkedtetek meg?

Dominik: Amikor kitaláltam, hogy zenekart akarok alapítani, középiskolába jártam. Volt két osztálytársam, az egyik az első dobosunk, a másik az első basszusgitárosunk lett. Volt még egy osztálytársam, aki szólt, hogy beszállna még az öccse – ő volt Matyi. Bemutatta nekem, hogy hallgassam meg, mert Matyi szólógitározott. Először nem nagyon akartam meghallgatni, de azután megtettem, és hát azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

Mindez Szombathelyen történt?

Dominik: Igen, szombathelyi zenekar vagyunk alapvetően, most költöztünk nemrég Budapestre. Egész életünket Szombathelyen vagy a környékén töltöttük. A városra a méretéből adódóan jellemző, hogy egy adott, közel hasonló szubkultúrát képviselő emberek mind ismerik egymást. Itt, Budapesten nem. Nagyon jó vidéki helyeken lakni az élet második felében, de ha az ember kihívásokra vágyik, keveset tud nyújtani Magyarország ezen része.

Újvilág Utca – Emma

újvilág utca próba a Schönherz Kollégium próbatermében videó: guzmics gergely dalszöveg: Emma te elveszett lány az utcánk túloldalán mi lenne, ha mosolyra hú…

ContextUs: Mit értetek el Szombathelyen és a megyében?

Dominik: Szerintem mondhatjuk, hogy amit lehetett, azt elértük Szombathelyen. Akiket érdekelhetünk, azok már mind megismertek minket. Ezért gondoltuk, hogy elköltözünk, hogy kipróbáljuk, mire vagyunk képesek egy nagyobb közegben a zenénkkel – ez a saját magunk tesztje.

ContextUs: Szóval most mindenki Budapesten él?

Dominik: Nem, csak mi ketten Matyival. Tomi Kaposvároson van, egyetemista. Dominik habár itt tanul, de Szombathelyen lakik. Viszonylag új a helyzet, még tanuljuk, hogyan lehetne a próbákat eredményesen működtetni.

Az alkotással nincs probléma: a dalszerzést és a hangszerelést meg tudjuk oldani ketten, a többieknek csak be kell tanulniuk a saját részüket.

A felkészüléssel viszont már gondok vannak. Van, hogy Szombathelyen próbálunk, de általában itt, Budapesten, a kvázi új székhelyünkön.

ContextUs: Hogyan határoznátok meg a zenéteket?

Dominik: Az elmúlt öt-hat év arról szólt, hogy kitaláljuk, mit is akarunk igazán csinálni. Nemrég kezdtük meghatározni, hogy mit és miből akarunk csinálni. Ez tulajdonképpen az angol indie zene. A modern beat rockot akarjuk eljátszani magyarul. Persze az esetleges magyar népzenei hatások elkerülhetetlenek: próbáljuk ezeket minimálisra csökkenteni, de bele szeretnénk vinni valamennyit ebből is a zenénkbe. Angol nyelvű dalok nem lesznek. Én nem tudnék angolul írni, mert főleg az motivál a zenében, hogy magyar nyelven alkossak dalszövegeket. Angolul szerintem nem működne a dolog.

ContextUs: Mennyire komolyak a tervek?

Dominik: Szeretnénk magunkat megmutatni azoknak az embereknek, akik nyitottak a mi zenénkre. Budapesten meg fogjuk kapni a választ, hogy létezik-e egy ilyen szubkultúra, és ha létezik, akkor nekik szeretnénk zenélni.

ContextUs: Ez mit jelent lemezben gondolkodva?

Dominik: Úgy néz ki, hogy ha lehetőségünk lenne felvenni egy albumnyi dalt, akkor jó pár számunkkal tudnánk dolgozni. A Balaton című trilógiánkat mindenképpen felvennénk egy lemezre. EP-n is gondolkodunk, de nem tudjuk még pontosan, hogyan is lehetne összehozni. Vannak különböző alternatívák elméletben, például a BME hangmérnökei az egyetemen fel tudnák venni elvileg. Azt próbáljuk most kideríteni, hogy gyakorlatilag mennyi valósítható meg ezekből. Ha a lehetőségek adottak, mi élnénk vele. Igazából a kiadás nem is olyan fontos az első körben.

Az a lényeg, hogy felvegyük a dalokat, és az interneten terjesszük őket.

Van egyébként jelenleg érdeklődő, aki vállalná a menedzsmentünket, ez még nincs viszont konkrétan megbeszélve. De először saját erőnkből, függetlenül szeretnénk felvenni egy demót.

ContextUs: Melyik dalok kerülnének fel erre a demóra?

Dominik: Elsősorban a beat rockosabb dalaink, nem az akusztikusak. Ilyen a Szerelmes, amit egy hangnemmel feljebb húztunk és erősebb lett a refrén, szóval az sem tipikusan magyar alter már- de iyen a szintén átalakított Budapest, az Emma, a Nincs idő, a legújabb dalunk, a Dal az űrben. A Balaton trilógiát azonban mindenképpen fel szeretnénk tenni egy esetleges lemezre, mert ez egy lassabb, ugyanakkor nagyon összetett szám – kicsit talán ki is lóg a mi gyors tánczenei hangzásunkból.

Újvilág utca 4
/ Fotó: Az Újvilág utca hivatalos Facebook-oldala

ContextUs: Hogy születik egy dal nálatok?

Dominik: Többféleképpen. Néha Matyi, néha én írok valamit, amiből ki lehet indulni, de olyan is előfordul, hogy Tomi, akitől a Budapest alapötlete származik. Az a lényeg, hogy a zenekari munkában mindenkinek megvan a saját szabadsága, de talán Matyi az, aki igazán koordinálja a munkát, ő látja át, hogy minek hogyan kell szólnia. Tehát egyéni szinten indulnak el a kezdemények, és végül az ő fejében áll össze a kész dal hangzása, koncepciója. Viszont a dalszövegekért csakis én vagyok a felelős.

ContextUs: Vannak irodalmi hatások?

Dominik: Persze. Mivel ez egyfajta költészet, nyilván hatnak rám a versek, könyvek, amiket eddig olvastam. Szeretek történeteket kiragadni művekből, azokat továbbértelmezni, vagy szándékosan félreérteni. A kortárs irodalmat annyira nem szeretem, inkább a század eleji költőket olvasom, de vannak kivételek. Mondjuk Cserna-Szabó András a Budapest kapcsán. A Szíved helyén épül már a halálcsillagban van egy olyan rész, amikor egy transzvesztita elviszi a főszereplőt egy címre, és megmutatja neki, ki lesz az igaz szerelme. Ezt a történetszálat próbáltam összekötni az akkori gondolataimmal a fővárosról.

ContextUs: Mi történik egy dalotokkal, miután megírtátok?

Dominik: Igazából minden dalnak külön élete van, ez valószínűleg közhelyes, de így van. A Szerelmes klipje előbb jött ki, minthogy valaha eljátszottuk volna koncerten. Ezt így nem szabad csinálnunk, mert a számok, ha az emberrel vonunk párhuzamot, a koncertek alatt „járnak iskolába”, a koncertek alatt sajátítják el a végzettségüket. Egyszer persze felnőttek lesznek, és akkor már nehezebben változnak. Az elején, amikor elkezdünk vinni koncertre egy dalt, akkor van, hogy fellépésről fellépésre változik, mint a Budapest. Szerintem tényleg nincs olyan dal, ami úgy szól most, ahogy megírtuk. Talán csak az Álmodik, mert annak a keletkezése is más.

Általában nagyon sokat javítgatok a szövegeimen, de ez automatikus írással készült.

Álmodtam otthon valamit, felébredtem az éjszaka közepén, tollat fogtam, és leírtam úgy, ahogy volt, egy percig sem gondolkodtam.

És ami talán még érdekesebbé teszi az Álmodikot az az, hogy Matyi a zenét tőlem teljesen függetlenül írta, fogalma se volt, hogy van egy ilyen szövegem. Egyfajta véletlen, hogy napra pontosan egymástól teljesen külön elkészítettünk egy szám szövegét és zenéjét.

Matyi: Igen, ez nagyon kivételes dal, mert mi egyenes tánczenét játszunk, az Álmodik meg hatnyolcados, viszonylag tört ritmusú, élményközpontú, amelyiknek jóval több mélysége van, mint a többinek. Ez egy kitekintés a saját fősordunkból, nem sok ilyen számunk lesz, szóval ezért fontos igazán. Koncertekbe nehezen illik bele, de találtunk neki egy helyet, ahol működhet.

Újvilág Utca – Balaton

Balaton 1: 0:00Balaton 2: 2:48Balaton 3: 6:05 www.facebook.com/ujvilagutca

ContextUs: Azért is tettem fel az előbbi kérdést, mert mondjuk ott van a Budapest egy verziója a SoundCloudon, szabadon elérhető, meghallgatható, miközben, ahogy mondtátok, minden fellépéskor kicsit változik a dal.

Matyi: Igen, pont az a hátrány benne, hogy bármikor ugyanaz a verzió hallgatható meg, ezáltal az értéke szerintem kisebb lesz, kisebb benyomást tesz rád, mint élőben.

Dominik: A másik hátránya meg az, hogy pillanatnyi állapotot tükröz, pedig még most sem mondható teljesen befejezettnek a Budapest. Ennek ellenére nyilván jó volna egy album, mert ott egyben, egészként vannak meg a dalok, amelyek persze később is változhatnak még. Ez egy nagy számadás lenne arról, hogy éppen hol tartunk.

ContextUs: Mégis töltötök fel videókat az internetre.

Dominik: Főleg a YouTube-on lehet nagyobb tömeget megszólítani, azért is publikálunk oda kevesebbet. Csak azt tesszük online elérhetővé, amit a véleményünk szerint igazán érdemes. Megcsinálhatnánk azt, hogy minden dalunkat feltöltjük egyesével, de ennek nem kell feltétlenül így működnie.

Akkor mutatunk meg valamit, ha van miért, például a Szerelmeshez van a klip, amit érdemes volt.

Vagy az Álmodiknál Guzmics Gergő nagyon király koncertfelvétele, az Emmánál pedig a próbatermi verzió, amit szintén Guzmics Gergő rögzített. Szoktam őt a zenekar ötödik tagjának nevezni, szívesen bízzuk rá a videózással kapcsolatos dolgokat, eléggé szeretjük a munkáját. Ő csinálta a Szerelmes klipjét is.

ContextUs: Sok megyei interjú készült veletek, rádiós fellépésetek is volt. Ezeket mennyire tartjátok fontosnak?

Dominik: A legutóbbi interjúnál fogalmazódott meg bennem, hogy ne csak azért beszélgessünk valakivel, mert abból egy cikk lesz, hanem szeretnénk valami pluszt látni az interjúkban, például, hogy egy olyan közeghez jusson el, akikhez eddig még nem tudtunk szólni.  A lényeg, hogy ne csak a nyilvánosságért szerepeljünk és ismételjük önmagunkat. Ha készül egy interjú, azzal tudjunk új dolgokat új közönségnek elmondani a zenekarról. Persze nagyon nagy segítség minden megkeresés.

Matyi: Én nem értek egyet Dominikkal, a minőség mellett a mennyiség ugyanúgy számít. Volt egy félév Szombathelyen, amikor senki nem hallott felőlünk,éppen azért, mert nem voltak interjúk, események. Ha a Vas népe lehoz egy cikket rólunk, azt olvassák és tudják, hogy van az Újvilág utca, az tudatja több csoporttal a létezésünket. Ha eltűnünk a nyilvánosságból, legyen az megyei vagy esetleg nagyobb orgánum, és újra kell építkezünk, az nem jó.

Újvilág utca 3
/ Fotó: Az Újvilág utca hivatalos Facebook-oldala

ContextUs: Vidéki zenekarként kihívás érvényesülni szélesebb közönségréteg előtt. Meséljetek arról, hogy Szombathelyen hogyan építettétek fel az Újvilág utca „brandet”, és hogy Budapesten miként szeretnétek folytatni ezt!

Dominik: Azért nehéz válaszolni, mert nem volt túl nagy tudatosság abban, ahogy ezt csináltuk. Ahová hívtak zenélni, oda mentünk. Valószínűleg nagy hibánk, hogy nem értünk a tudatos építéshez. Budapesten már jobban érteni kell ehhez, ezért itt többet próbálkozunk, keresgéljük a lehetőségeket. Probléma, hogy a fővárosi zenekarok nem jutnak el vidékre. Mi, hogyha tehetnénk, és ha csak annyi pénzünk lenne egy fellépésből, hogy nullára kijöjjünk, akkor bárhová elmennénk. Persze kérdéses, mennyire van igény egy kisvárosban addig ismeretlen zenekar koncertjére.

De ha azt mondaná valaki, hogy holnaptól minden hétvégén három helyen felléphetünk az országban, akár tíz-húsz ezres városokban, szívesen elmennénk még a művházakba is, mert ha egy ember volt, akinek tetszettünk, már megérte. Vas megyében volt erre példa pár ezres településeken. Ahová a megyében érdemes volt fellépni, ott igyekeztünk megfordulni, például Bükkön, Vasváron, Szentgotthárdon, Vépen, Körmenden. De említhetnénk még Gyanógeregyént is, ahol falunapkor adtunk koncertet és sokan voltak. Más kérdés, hogy mennyire lehet megfogni – Ocho Machoval mindenképp.

ContextUs: Szerepeltetek több tehetségkutató műsorban.  Mire volt jó egy ilyen fellépés?

Dominik: Ez egy nagyon jó kérdés. Volt az Átjáró, ami először csak Vas megyei, később lett regionális lett. Elsőre másodikak lettünk 2013-ban, egy évre rá pedig megnyertük. Ezzel pont azt értük el, amit az imént mondtam, hogy Vas megyében több helyre elvittek, ahol olyan emberek előtt játszhattunk, akik ott ismerték meg a zenénket, és akik a mai napig követik a munkásságunkat. A másik tehetségkutatón, ami idén volt, már nem akartunk igazából elindulni, de az egyik zenekar rábeszélt minket, így végül vállaltuk. Meg is nyertünk egy selejtezőt, amiatt játszhattunk a döntőben, itt, Budapesten, a Hungexpón. Azon kívül, hogy meghallgatott pár ember, másra nem volt jó. Nem olyan zenekart keresnek, mint amilyen mi vagyunk. Rádióbarát és populáris bandákat díjaztak.

ContextUs: Talán nektek is rádióbarát dalokat kéne írnotok?

Dominik: Nem, nem fogunk. Sokszor volt már lehetőségünk, egy nagyon jó szerződésünk is lehetett volna. Ezt már többször is próbára tettek minket, de azt hiszem, sohasem fogunk megalkudni olyan feltételek mellett, hogy megszabhassa a kiadó, hogy kinek és hogyan szóljon az anyagunk. Nyilván meg kell alkudni valamilyen szinten, ha lemezt akarunk, de ennél vannak sokkal méltányosabb feltételek.

Matyi: Ha aláírtuk volna azt a szerződést az országos lemezkiadóval, aki már több zenekart is felfuttatott, a manager úr teljes hozzáférést kapott volna az albumhoz, és megszabta volna, hogy koncerteken mit játszunk, milyen réteget szólítsunk meg a zenénkkel. Például feldolgozásokat kellett volna csinálnunk, amelyek ilyen és ilyen közeghez szólnak. Nem azért zenélünk, hogy elveszítsük a függetlenségünket az ismertség miatt.

CV

Az Újvilág utca 2010 februárjában alakult Szombathelyen. A zenekar sok tagcserén ment keresztül. Most éppen Varga Dominik (vokál, basszusgitár, szöveg), Puskás Mátyás (szólógitár), Kiss Tamás (ritmusgitár) és Jánnyi Dominik (dob) játszanak együtt. Több regionális tehetségkutató győztesei, és felléptek már a VOLT fesztivál kisszínpadán is. Jelenleg első albumukon dolgoznak.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból