A Ponyvaregény és a Kill Bill hősnője, Quentin Tarantino kedvenc színésznője és múzsája, Uma Thurman úgy lett generációs ikon, hogy közben nem mindig választott jó szerepeket. De amivel betalált, azok a mozitörténet felejhetetlen karakterei lettek.

Hamar eldöntötte, hogy színésznő lesz

Uma Karuna Thurman nagyapja svéd nemes volt, női felmenői modellként boldogultak, a nagymamájáról mintázott meztelen szobor ma is áll az egyik svéd kikötőben. Pszichoterapeuta anyjának első férje és Uma keresztapja az „LSD-pápa” Timothy Leary volt, apja pedig az első amerikai, akiből tibeti szerzetes lett. A házaspárnak négy gyermeke született, akik közül mindegyik hindu istenségek után kapta nevét, Uma az anyaistennő Párvati egyik neve. A tarka családi és kulturális háttér, az utazások, a társasági élet – többször megfordult náluk a dalai láma is – formálták Uma jellemét.

A félszeg lány sokáig csak 183 centis magasságával tűnt ki kortársai közül, azt viszont hamar eldöntötte, hogy színésznő lesz.

Tizenöt évesen költözött New Yorkba, ahol előbb mosogató, később modell lett, mígnem Hollywood is felfedezte. Először egy thrillerben tűnt fel a vásznon, 1988-ban pedig már több filmet is forgatott. A Terry Gilliam által rendezett Münchhausen báró kalandjaiban Vénuszt alakította, a fülledt erotikájú, Choderlos de Laclos levélregényéből készült, parádés szereposztású Veszedelmes viszonyokban egy hamvas és romlatlan, cselszövők által megrontott fiatal lányt játszott.

Veszedelmes Viszonyok Uma Thurman
/ Fotó: Warner Bros.

Ezután sorra kapta az energikus, élni vágyó, kissé szertelen személyiségéhez illő szerepeket: a botrányszagú Henry és June-ban ő volt Henry Miller író biszexuális felesége (ez volt az első film, amelyet Amerikában a 17 éven felüliekre korlátoztak), játszott Robin Hood- és Batman-filmben, Richard Gere és Kim Basinger partnereként a Dermesztő szenvedélyekben, sikeres és kevésbé sikeres vígjátékokban, mint a Veszett kutya és Glória, valamint a Néha a csajok is úgy vannak vele.

Tarantino megvárta, amíg visszatér szülési szabadságról Thurman

Az igazi áttörést Hollywood „fenegyerekének”, Quentin Tarantinónak köszönheti, aki a kultikussá vált Ponyvaregényben rá osztotta a femme fatale szerepét.

A filmtörténetbe is bevonult a fekete parókás Uma és a magát is parodizáló John Travolta mezítlábas táncjelenete, alakításáért Oscar-díjra jelölték.

2005-ben szintén Travoltával forgatta a Csak lazán című akció-vígjátékot, a Szóljatok a köpcösnek című film folytatását, amelyben ismét volt közös táncjelenetük. Tarantino neki adta az abszolút főszerepet az egyszerre frappáns és szatirikus, a ’70-es évek kung-fu és spagetti-western filmjei előtt tisztelgő Kill Bill-sorozatában is.

Quentin Tarantino és Uma Thurman a Kill Bill folytatását tervezik

Egyre nagyobb a várakozás Quentin Tarantino új filmje, a Volt egyszer egy Hollywood kapcsán, de a rendező most bejelentette, hogy az egyik ikonikus filmjének, a Kill Bill nek a folytatásáról is tárgyal. – nyilatkozta Tarantino a Kill Bill folytatása kapcsán. Hozzátette, “ha bármelyik filmem elindul tavasszal más filmjeim mellett, akkor az a harmadik Kill Bill lesz”.

A rendező annyira Thurmanra szabta az elpusztíthatatlan, bosszúálló bérgyilkosnő figuráját, hogy inkább megvárta, amíg kedvenc színésznője visszatér a szülési szabadságról. Thurmant alakításáért mindkét alkalommal Arany Glóbusz-díjra jelölték.

Magyarországon is forgatott

Szerepet nem mindig választott jól: bár kipróbálta magát romantikus komédiában és drámában, thrillerben, akciófilmben és fantasy-ben is, időnként csúfosan megbukott a kritikusoknál és a közönségnél is. 1999-ben Woody Allennel és Sean Pennel dolgozott A világ második legjobb gitárosa című alkotásban, a filmvásznon nála fiatalabb férfival is kapcsolatba keveredett (Első a szerelem), és az anyaszerep is megtalálta (Anya a pácban). 2002-ben Golden Globe-díjat kapott a Pasifogó kísérletek című drámáért. Napjainkban is nyúlt már mellé, hiszen az ő nevével fémjelzett Chambers című Netflix-sorozatot egy évad után elkaszálták.

Részben Magyarországon forgatta a Maupassant-regény nyomán készült Bel Ami – A szépfiú című kosztümös filmet.

Az elmúlt évtizedben játszott a többi közt a Lars von Trier rendezte A nimfomániásban, és Trier ellentmondásos A ház, amit Jack épített című thrillerében. Szerepet kapott Az ételművész című vígjátékban, és több tévésorozatban is feltűnt, legutóbb a Kamrák című horrorszériában.

Uma Thurman Filmek 50 Eves Szuletesnap Erdekessegek Kill Bill Ponyvaregeny
Uma Thurman A 2017-Es Cannes-I Filmfesztiválon / Fotó Matthias Nareyek / Getty Images

2011-ben tagja volt a cannes-i nemzetközi filmfesztivál zsűrijének, s más hírességek mellett ő is szerepelt a Pirelli 2017-es naptárán. Ugyanabban az évben debütált a Broadwayn, A párizsi nő című darab főszerepében.

És magyar férje is volt

Thurman kétszer ment férjhez és kétszer vált el: Garry Oldman színésszel másfél évig élt nagy szerelemben, majd a Gattica című sci-fi forgatásán megismerkedett Ethan Hawke-kal, akitől két gyermeke született, Maya Hawke maga is színésznő lett.

Három évig egy magyar származású szállodatulajdonossal élt együtt, 2012-ben pedig egy pénzügyi szakembertől született harmadik gyermeke, második kislánya.

A színésznő évekig volt a francia Lancome kozmetikai cég arca, még egy rúzsárnyalatot is elneveztek róla, s néhány évig a Louis Vuitton divatcéget népszerűsítette. Több magazin beválasztotta a legszexisebb nők közé, a Fall Out Boy együttes dalt írt róla. Többször felemelte szavát az abortusz jogának korlátozása, valamint a szegénység ellen, a fegyvertartás szigorításáért. Sőt, egyike volt azon színésznőknek, akik szexuális zaklatással vádolták meg a közelmúltban elítélt Harvey Weinstein hollywoodi filmmogult.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.