A kaliforniai törvények értelmében hivatalos névben nem szerepelhetnek számok és szimbólumok, így Elon Musk és Grimes fiának neve nem lehet X Æ A-12.

Különleges nevet szeretnének gyermeküknek

Grimes korábban úgy nyilatkozott, hogy nem akar beleszólni gyermeke nemébe és rá bízza a választást. Talán bölcsebb lenne, ha a nevével kapcsolatban is ezt a megoldást választaná, hiszen elég extrém nevet eszelt ki párjával.

Elon Musk Grimes Gyerek
Elon Musk És Párja, Grimes / Fotó: Neilson Barnard

Az énekesnő és Elon Musk közös kisfia a hét elején született meg, és mint kiderült, a szüleik a X Æ A-12 nevet szeretnék gyermeküknek, írja a Dazed. Lehetséges, hogy ez csak trollkodás a pár részéről vagy valamilyen létező név rejtjele. Az viszont biztos, hogy korábban mindkét szülő a Twitteren is megemlítette a nevet, amit viszont Kaliforniában nem fognak tudni regisztráltatni.

A törvények mást mondanak

David Glass jogász szerint a név ugyan nem illegális, de az állam nem fogadná el, hiszen csak az angol ábécé 26 karakterét engedélyezik egy újszülött gyerek nevében, így nem tartalmazhat számot, szimbólumot, római számokat, ahogy hangulatjeleket sem.

Grimes új dalát az opiátfüggőség és az Oasis együttes inspirálta

Éles ellentétben a korábbi kislemezeken hallható My Name Is Dark és a 4AEM című dalok intenzitásával, a várandós énekesnőnk, Grimes új számában, a Delete Forever ben az akusztikus gitár és a country hangulat uralkodik. Az énekesnő egy interjúban beszámolt arról, hogy a szerzeményt személyes élmény inspirálta: egy barátját vesztette el opiáttúladagolásban.

Így a párnak le kell mondania a X Æ A-12 névről, és valamilyen hagyományos elnevezést kell találniuk csemetéjük számára.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.