A The Sun és Amber Heard ügyvédje szerint Johnny Depp állandó italozása és kábítószerfogyasztása mellett még mélységesen nőgyűlölő is, aki rendszeresen sértő és trágár jelzőkkel illette a nőket.

„Mélyről jövő nőgyűlölet”

Folytatódott Johnny Depp rágalmazási pere, amelyben a híres színész további karrierje a tét, írja a The Guardian. A Karib-tenger kalózai sztárja azért perelte be a brit The Sun bulvárlapot és kiadóját, a News Group Newspapers-t (NGN), mert az egyik cikkükben feleségverőnek nevezték. Miután a bíró az alperes próbálkozása ellenére nem ejtette az ügyet, így megkezdődött a maratonira tervezett eljárás, amelyben Depp és volt felesége, Amber Heard kölcsönösen egymást vádolják erőszakos bánásmóddal. Eddigi megtudhattuk, miért adta be a házaspár a válókeresetet 2016-banmilyennek látták a házaspár magánéletét alkalmazottaikmi is történt a kutyacsempészési ügyben. Július 20-án Heard azt vallotta, hogy Depp több alkalommal halálosan megfenyegette, másnap pedig az addig elhangzott vádakra reagált.

Johnny Depp Ragalmazasi Per 4
Johnny Depp Megérkezik A Tárgyalásra Július 27-Én / Fotó: Dominic Lipinski/Pa

A július 27-i tárgyalási napon az NGN ügyvédje fejthette ki álláspontját és vádjait a felperes Johnny Depp ellen.

Sasha Wass ügyvéd szerint a színész saját bevallása szerint is „gyalázatos viselkedését” az alkohol és a kábítószerfüggősége oly mértékben befolyásolta, hogy nem is volt tisztában erőszakos viselkedésével. A sztár korábban „a nőket tisztelő déli úriemberként” jellemezte magát, de az általa küldött szöveges üzenetekből nem éppen ez derült ki. Az 57 éves Depp rendszeresen dehonesztáló és trágár módon beszélt a nőkről, még volt feleségét, Vanessa Paradis-t is „hervadó p_csának” nevezte.

Hiába tagadta Johnny Depp volt felesége, hangfelvétel bizonyítja, hogy bántalmazta Deppet

Hiába tagadta Johnny Depp volt felesége, hangfelvétel bizonyítja, hogy bántalmazta Deppet Három éve vált el Johnny Depp és Amber Heard Csúnya válással ért véget 2017-ben Johnny Depp és Amber Heard két évig tartó házassága. Akkor a színész azzal vádolta meg feleségét, hogy bántalmazta őt.

Depp Heardnek a zsémbes asszony szerepét osztotta és ennek megfelelően aranyásóként, HP-ként, házasságtörőként utalt rá. Az ügyvédnő szerint mindez bizonyítja Depp mélyről jövő nőgyűlöletét. Mindez a színész dühéből fakad, és volt felesége iránt érzett haragja erőszakban nyilvánult meg, amikor úgy érezte, hogy a nő veszélyt jelent számára, fejtegette Wass. Ráadásul a sztárpár között kulturális és generációs ellentétek is feszültek, hiszen 23 év köztük a korkülönbség. A színész egész életében azt tette, amit szeretett volna, és továbbra sem kívánt számot adni egy nő felé.

Egyedi graffiti-technika

Az NGN védelme megállapította, hogy a rendszeresen italozó és kábítószert fogyasztó Depp „több mint egy alkalommal megütötte feleségét”. Tehát szerintük igazat állítottak az említett cikkben. Ugyanakkor Wass hangsúlyozta, hogy ez egy rágalmazási per, amelyben Heard tanúként szerepel és nem válóper, bár egy külső szemlélő nem igazán tudná eldönteni.

https://www.instagram.com/p/CDMSYrspa-P/

Az ügyvéd elmondta, bizonyították, hogy Depp „menthetetlen függő”. Kezelőorvosa is megmondta, hogy idealizálja a szerhasználatot és nem vonható felelősségre viselkedése miatt. Indokolatlan hangulatváltozások és kiszámíthatatlan viselkedés jellemzik.

A 14 rendbeli erőszakos cselekedet közül talán a legmegdöbbentőbb a Heard által három napos túszdrámaként emlegetett történet. A pár éppen Ausztráliában tartózkodott Depp filmforgatása okán. Az ügyvédnő leírása szerint a színész nem csupán tönkretette ottani házukat és levágta a saját ujját, hanem még „bele is mártotta festékbe, majd így kidekorálta az egész ingatlant”.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Fel kell tennem a kérdést: vajon milyen állapotban volt ekkor Johnny Depp, amikor ezt tette? Szó szerint magán kívül[/perfectpullquote]

– válaszolta meg saját kérdését az ügyvédnő.

Brutálisan megkínozták a rettegett maffiavezért, akinek karakterét Johnny Depp is alakított

Nemrég holtan találták a cellájában a 89 éves James “Whitey” Bulgert, a ’70-es, ’80-as évek rettegett bostoni maffiavezérét, akinek élete olyan filmekre volt hatással, mint A tégla vagy a Fekete mise, amiben Johnny Depp alakította.

Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a védelem által megszólaltatott tanúk sosem látták saját szemükkel, hogy Depp megütötte volna Heardöt. Wass szerint minden egyes esetet bizonyítottak a színésznő állításai. Ha a bíró szavahihető tanúnak találja, akkor önmagában az ő vallomása is elég bizonyíték. Az ügyvéd szerint egy sor bizonyíték áll rendelkezésükre: szöveges üzenetek, orvosi leletek Depp függőségét kezelő orvosoktól, akik úgy jellemezték, hogy „képtelen fékezni a haragját”, fényképes bizonyítékok és szemtanúk, akik látták az erőszakos megnyilvánulások következményeit.

Final day: Johnny Depp and Amber Heard arrive at the High Court

The Pirates of the Caribbean star, pictured left, was greeted on arrival this morning by dozens of fans outside the court with flowers, gifts and banners rea…

Depp reakciója, miszerint Heard által előre kitervelt félrevezetés áldozata lett az NGN ügyvédje szerint nevetséges. A színész állítja, volt felesége sérülésnyomokat sminkelt magára és manipulálta a fényképeket.

A tárgyalás folytatódik Depp ügyvédjeinek végső meghallgatásával.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.