Marisa Papen Playboy-modell Törökországban meztelenkedett, ezért börtönbüntetésre számíthat.

A modell hobbija, hogy templomokban provokál

Marina Papen Instagram Meztelen Mecset
/ Fotó: Marina Papen Hivatalos Facebook-Oldala

Marisa Papen három év börtönbüntetésre számíthat, amiért Törökország nevezetességeinél vetkőzött le, többek között egy mecsetben is, írja a Lad Bible. A 28 éves belga származású szupermodell 2018-ban Jesse Walker fotográfussal érkezett Törökországba, hogy nyilvános aktfotókat készítsenek.

Számos merész fotót készített a páros, többek között Isztambul leghíresebb mecsetében, a Hagia Sophia-ban is villantott.

A modell Kappadókia-szerte ledobta ruháit, így nem tartott sokáig, hogy a török hatóságok figyelmét is felkeltse, az országban nem éppen elfogadott tevékenységet űző nő. A helyi média szerint már nyomozást folytatnak a modell ellen az állam szuverenitásának nyilvános meggyalázása miatt.

Papen nem ismer sem Istent, sem embert, ha meztelenkedésről van szó

Papen nem csak a török hatóságoknál húzta ki a gyufát. Tavaly amiatt marasztalták el, mert a Notre-Dame-székesegyház leégésével kapcsolatban élcelődött.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A templomok leégnek… új korszak kezdődik[/perfectpullquote]

– jelentette ki Papen a közösségi oldalán.

Marisa Papen
Marisa Papen Az Hagia Sophia Mecsetben / Fotó: Jesse Walker

A modell már megjárta Egyiptom egyik börtönét is, hiszen rajtakapták, ahogy anyaszült meztelenkedik Luxor városának egyik látványosságában, a Karnaki templomban.

Az ausztrál tűzvész után Puerto Ricón segítene meztelen fotóival a modell

Miután sikeresen több mint 1 millió dollárt gyűjtött az ausztráliai tűzvész sújtotta területek megsegítésére Kaylen Ward modell, a Karib-szigeteken pusztító földrengés áldozatainak támogatására is beveti magát, írja a . Több száz ember vesztette el lakhatását Puerto Ricóban az évszázad legsúlyosabb földrengése miatt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a lakosság 2/3-a maradt energiaellátás nélkül.

Papen pucérkodott már a jeruzsálemi siratófal tövében is és Izlandon is, ahol az éghajlatváltozás ellen meztelenkedett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.