Törőcsik Mari az első színész, aki Kossuth Nagydíjban részesülhetett. Azonban betegsége miatt nem lehetett az ünnepségen. De a három Kossuth-díjjal kitüntetett színművész boldog, hogy egy egész ország aggódik érte.

Törőcsik Mari március 15-én Kossuth Nagydíjban részesült, amelyet betegsége miatt nem vehetett át. Elvonultan él velemi házában, hogy feltöltődjön. Törőcsik a legtöbbet díjazott magyar színésznő, és a Nagydíjjal felért a csúcsra. Többek között egyedül neki ítélték oda háromszor a Kossuth-díjat. Sőt, Nemzet Művésze elismerésben is részesült, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Törőcsik Mari kapta idén a Kossuth Nagydíjat, Müller Péter Kossuth-díjas

Magyarországon a 19. század derekán egy lelkesült forradalomnál és egy hősies szabadságharcnál jóval több történt. A reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés együtt a feudális Magyarországból polgári Magyarországot teremtett – idézte Babits Mihály sorait az államfő.

Olyan előkelő klub nyolcadik tagja lett, amelyben a zeneszerző Kodály Zoltánnal, az író Illyés Gyulával és a filmrendező Fábri Zoltánnal osztozik a dicsőségen.

Ugyan nem lehetett az ünnepségen, de reagált a díjra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mióta tudom, hogy megkapom, komolyan mondom, egyre jobban érzem magam. Igaz, Budapestre, a Parlamentbe még nem tudok felmenni. Egyelőre ahhoz is össze kell szednem magam, hogy eljussak a szombathelyi kórházba vizsgálatra. De, itt Velemben aztán kipihe­nem magam, itt nyugalom és béke van [/perfectpullquote]

– mondta a Borsnak. Mint hozzátette: “Azt gondolom, nem kell sokáig várnom rá, hogy a polcomra tehessem. Abban biztos vagyok, hogy elhozzák nekem.”

1808477 Torocsik Mari Velem Vi 7
Vidnyánszky Attila És Cserhalmi György Csütörtökön Meglátogatta Velemi Otthonában Törőcsik Mari Színművészt / Fotó: Végh István

A művésznő évtizedek óta Vas megyében, Velemben él. Néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila és a Nemzet Színésze, egyben az egyik legjobb barátja, Cserhalmi György látogatta meg a nagybeteg színésznőt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.