Napokon belül érkezik a várva várt EP, amit a nyáron megjelenő nagylemezük előfutáraként rögzített Szakácsi Greg és a C.A.F.B. zenekar. A korongon szereplő Bikini-feldolgozást néhány héttel ezelőtt tette közzé a banda, előzetesként pedig máris itt egy újabb nóta: hétfőn délelőtt debütált tizenhárom év után az első hivatalos Szakácsi Greg–C.A.F.B. szerzemény!

Hirdetés

Január elején jelentette be Szakácsi Greg, hogy új albumot ad ki a C.A.F.B. zenekarral. Az együttes Seattle-ben élő alapítója utoljára 2004-ben készített lemezt az első bandájával – bár a Naiv című kiadvány után született néhány demó felvétel, ezek hivatalosan nem kerültek forgalomba. A klasszikus felállásban készülő stúdióalbum előfutáraként egy középlemezt is ígért a kultikus punk banda. A régóta várt EP’17 munkálatai már befejeződtek, néhány napon belül elérhető lesz az iTunes és a Spotify rendszerén keresztül, illetve CD formátumban.

Jó, hogy újra egymásra találtunk a srácokkal. Mintha soha nem lett volna szünet, mindent ott folytattunk, ahol abbahagytuk annak idején. Süti barátomat nagyon jó zenésznek tartom, így nekem a közös munka egyben megtiszteltetés is

– mondja Szakácsi.

“Ezzel a lemezzel a C.A.F.B. végre ismét úgy állhat közönség elé, ahogy 20 évvel ezelőtt, a Zanza című album megjelenésekor ismertek minket” – folytatta.

Az amerikai kiadásban napvilágot látó ötszámos korongról a Megüssem, vagy ne üssem című Bikini-feldolgozást január elején mutatta be a zenekar, hétfőn délelőtt pedig tizenhárom év után az első vadonatúj Szakácsi Greg–C.A.F.B. szerzemény is megérkezett. A Békásmegyer, Szigony utca című dal Szakácsi pályafutásának kezdeteiről szól, a fiatal punk gyermekkori élményeit és gondolatait idézve állít emléket barátjának, akivel 1990-ben közösen alapította a C.A.F.B. zenekart. Szita Mihály (Mike) akkor a Szigony utcában lakott – a zenész 2001-ben heroinfüggőségének áldozata lett.

Sokszor gondolok a korai évekre, amikor a zene mellett a punk is az életünk részévé vált. Mike volt a legjobb barátom, ő vitt bele ebbe az egészbe. Mindig terveztük, hogy majd meglátogat Seattle-ben, de sajnos ez a pillanat sosem jött el. Mikor 2001-ben elhunyt, bennem is meghalt valami, de az emlékét örökre megtartom a dalaimban. Amink van, az neki is köszönhető, és ezt mindenki tudja, aki ismeri a C.A.F.B.-t

– mondja Szakácsi.

Hozzátette, “természetesen Sütő Lajos és Urbán László is kellett a folytatáshoz, hogy a zenekar tovább menjen azon az úton, amelyen Mike-kal elindultak, így a dal ugyanúgy nekik is szól.”

A szerzemény a napokban érkező EP-n és a nyárra ígért nagylemezen is szerepel majd. A két kiadvány megjelenése közt március 11-én a Dürer kertben (Facebook-esemény ITT – a szerk.) találkozhat a közönség az eredeti felállásban visszatérő zenekarral, ahol Sütő Lajos, Mogyorósi István, Urbán László és Szakácsi Greg a tavalyi telt házas C.A.F.B.-koncerthez hasonlóan a Prosectura és a HétköznaPI CSAlódások társaságában lép fel.

Greg a további tervek kapcsán annyit mondott:

“Bár mindegyikünknek van külön is zenekara, Sütinek a Cuki Presszó, Lacának a Ramonez, nekem pedig a Sledgeback, megegyeztünk a srácokkal, hogy folytatjuk a közös munkát, vagyis a C.A.F.B. a jövőben kizárólag a ’90-es évek végén működő felállásban alkot és koncertezik.”

Hirdetés