Vágó István özvegye sokkos állapotba került férje halálakor, eleinte beszélni sem tudott.

Vágó István özvegye csak most tudta egy nyilatkozat erejéig felidézni, mi történt a legendás kvízmester halálakor, írja168.

Most már fel tudom eleveníteni azt a szörnyű estét. A halála előtt, még este tíz órakor is itthonról internetezett, Facebookon levelezett az ismerőseivel, barátaival. Majd csak annyit mondott, hogy fáj valamije, és hirtelen elvágódott...

– emlékezett vissza. Azt is elmondta, hogy nem tudtak semmilyen betegségről, de mivel már több mint hat hete köhögött, több orvosi vizsgálaton is járt a halála előtt. 

Kardiológusnál másfél héttel, tüdőszűrésen négy nappal előtte voltunk, és minden eredmény negatív volt. Szív-CT-n is voltunk, egy barátnő orvosunk azt mondta, hogy szép szíve van Istvánnak, és a korához képest minimális a meszesedés, az szóra sem érdemes

– árulta el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

berki mazsi korhaz serules

Berki Mazsi kórházba került

Berki Mazsi először új frizurájával kavart vihart, nem sokkal később pedig már egy egészen más jellegű dologgal sokkolta követőit.

majka arena koncert csurran cseppen

Ezt csinálta 13 ezer ember Majka koncertjén a Csurran, cseppen dalra

Majka, az ismert ózdi rapper, legújabb dala, a “Csurran, cseppen” azonnal hatalmas szenzációt keltett a zenei világban, miután január végén debütált. A dalhoz készült videoklip villámgyorsan vált virálissá a YouTube-on, ahol rövid idő alatt több millió megtekintést gyűjtött.