Ötéves kislány szemén keresztül mutatja be a koronavírus-járványt egy magyar film

Hét új filmet, köztük dokumentum-, játék- és rövidfilmet is láthat a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából szervezett hat települést érintő fesztiválon a közönség.

Radnóti Miklós előtt is tisztelegnek

A Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválját október 7. és 12. között szervezik meg Szabadkán, Zentán, Topolyán, Magyarkanizsán, Zomborban és Újvidéken. A rendezvény hat napja alatt látható lesz Herceg Zsolt Radnóti nyomában című dokumentumfilmje, amely Tóth Péter Lóránt tavalyi verszarándoklatát követi végig, amikor a kunszentmiklósi tanár és versvándor 25 nap alatt három országot érintve 850 kilométert tett meg erőltetett menetben a szerbiai Bortól a magyarországi Abdáig így tisztelegve Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója előtt, írja az Index az MTI-re hivatkozva.

herczeg zsolt radnoti nyomaban film
Herczeg Zsolt Radnóti nyomában című dokumentumfilmje

Bicskei Zoltán Hozzád sóhajtunk című négy és fél perces filmetűdje is szerepel a programban, amely az Összetartozás Éve programsorozat keretében a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából készült.

Radnóti nyomában Előzetes #1

25 nap, három ország, 850 kilométer. Az erőltetett menet Bortól Abdáig. Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, versvándor Radnóti Miklós születésének 110. …

Ezen témához kapcsolódik a vajdasági magyar képző-, kutató-, és kulturális központ, valamint Dedovic-Tomic Tomislac közös dokumentumfilmje, a Szabadkára nézve a vasút életkérdés című.

A szabadkai vasút történetét bemutató alkotás azzal foglalkozik, hogy milyen körülmények között épült meg 1869-re a vasút Szabadkáig, mi vezetett ahhoz, hogy jelenleg nincs összeköttetés Szegeddel, és mik a tervek a jövőre.

Horgos története

Forró Lajos Magyarellenes atrocitások a Délvidéken – Horgos története című dokumentumfilmje a második világháború végén játszódik.

1944 októberében a szovjet hadsereg és Tito kommunistái visszafoglalták a Vajdaság nagy részét. A helybéli délszláv lakosság és a gyorsan visszatérő kitelepítettek mindenért meg akartak fizetni, és ez sok ártatlan magyar életét követelte a Délvidéken, így Horgoson is.

Zámborszki Ákos A magyar olympiász – Vermes Lajos című ismeretterjesztő filmje is a fesztiválon lesz látható.

Az alkotás azt mutatja be, milyen kevésen múlt, hogy a modern kori olimpiák megrendezésének ötlete a francia Pierre de Coubertin, és nem a magyar Vermes Lajos nevéhez kötődik. A palicsi földbirtokos szervezte meg ugyanis a Magyar Olympiászként is emlegetett Palicsi Játékokat 1880 és 1914 között nemzetközi résztvevőkkel.

Charles Randolph Oscar-díjas forgatókönyvíró rendezi az első koronavírus-filmet

Noha már korábban beszámoltunk róla, elkészülhet az első sorozat, ami a koronavírust tematizálja. Robert De Niro is úgy vélte, hogy a karantén jó témája lehet majd egy mozifilmnek, annak ellenére is, hogy borzasztó trauma ez az emberek számára. Mint mondta, eljön majd az ideje, hogy szembe kell néznünk ennek a helyzetnek a feldolgozásával.

Lavro Ferenc Sziasztok! című dokumentumfilmje egy ötéves kislány szemén keresztül mutatja be, milyen kihívások elé állított mindenkit a koronavírus-járvány.

A filmben az látható, hogy mit érzékel a karanténból, a bezártságból, a barátok hiányából egy gyerek.

A vajdasági magyar mozgókép napja

Bemutatják emellett Tolnai Szabolcs Osztálytalálkozó című játékfilmjét, amely egy különös osztálytalálkozó története.

Október 13. a vajdasági magyar mozgókép napja annak emlékére, hogy Lifka Sándor 1910-ben ezen a napon nyitotta meg Szabadkán az első filmszínházat. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben hozott határozatot a helyi magyarság jeles napjairól, ezek között kapott helyet a mozgókép napja.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból