A legendás tévériporter a férjével, aki egyben operatőre volt, Burza Árpáddal élte át élete egyik leghajmeresztőbb pillanatát.
Az ismert alkotópáros köztudottan minden tévés riportra együtt járt. A következő eset egy vitorlázó repülőkről készült riport során esett meg még 1971-ben. Vajek Jutkát az interjú során ugyanis elvitték egy vitorláskörre, míg férje, Burza Árpád lentről kamerával kísérte a repülést.
A szerencsétlen eset már a leszállás utolsó pillanataiban történt. Minderről a Blikk Talk adásában mesélt a legendás riporter.
„Csak azt láttam, hogy Árpád hajol, a kamera feje felett, és repülünk. Én kiabáltam, szó szerint, a pilótának, hogy nézze meg, hát elüti az operatőrt. De akkor már nem tudott mit csinálni. Szóval ez egy sportrepülő volt. A lényeg az, hogy én nem kívánom embernek azt az érzést, ami akkor úrrá lett rajtam. Hogy most mi történt? Hogy fogom őt viszontlátni? Mert úgy nézett ki, mintha itt lefejezték volna. (…) Amikor megállt a gép, odarohantam, és azt láttam, hogy valahogy ott úgy üldögél. A kamerát még akkor sem engedte el. És hát akkor ugye a MÁV Kórházban kötöttünk ki, de hála istennek, nem történt semmi. Illetve történt azután a tévében. Ugyanis a legendás Matuz Rózsikától, aki a Híradó főnöke volt, nagyon kikaptam, hogy mennyire meggondolatlan és felelőtlen vagyok…” – mesélte Vajek Jutka.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.