Ahogy múlik az idő, hajlamosak vagyunk elereszteni hosszú távú emlékeinkből, vagy legalábbis megszépíteni azokat. Főleg politikusaink nagy élvezői ennek a helyzetnek.

Ez a folyamat sokszor anélkül is megtörténik, hogy különösebb lépéseket tennének érdekünkben, mindössze  mandátumuk után már olyan, mintha nem is haragudnánk rájuk annyira, és  talán el is felejtjük egy idő után, hogy miért gyűlöltük meg őket. Még az olyan egyszeri választottak is, mint Geroge H. W. Bush és Jimmy Carter is 74 és 69 százaléknyi jóérzésű embert tudhatott az oldalán a 20. század végére. 

Ha már szóba jött: George W. Bush. Még csak 9 éve hagyta el a posztját közel 30 százalékos támogatottsága társaságában, de úgy tűnik, néhány egyszerű festmény és egy beszéd, amiben ecseteli, hogy Trump mennyire rossz ember, máris megváltoztatja a közvéleményt, még akkor is, ha Amerika eddigi legrosszabbnak vélt elnökéről beszélünk. Egy friss Economist-YouGov felmérés szerint 1494 felnőttből 51% demokrata kedvező vagy közel kedvező képet ápol George W. Bushról, míg a republikánusok között ez a szám 76%.
Valószínűleg életünk végéig taglalhatnánk, hogy mennyire rossz ember volt Bush, és, hogy nem szabad elfelejtenünk a gaztetteit, mint amikor olyan háborúba sodorta országát, ami százezrek életét követelte, vagy az iszlamofób törvénykezései, amik szinte kikövezték az utat Donald Trump előtt, vagy a titkos rendszere, aminek segítségével lehallgatta állampolgárait mindenféle bejelentés nélkül.
De, ahogy egyre jobban halljuk és tapasztaljuk Trump uralmát, sokkal elképzelhetőbbnek tűnik az az eufemizmus, ami pár év múlva Bush cselekedeteit rózsaszínben tűnteti majd fel. Mondjuk abban az időben, amikor as USA a gazdasági csőd szélén állt, még nem volt Twitter, hogy azon kommunikáljon a miniszterelnök. 
Ha jobban belegondolunk a folyamatba, akkor a legfélelmetesebb jövőkép mégis az, hogy talán Bush-hoz hasonlóan eljön az az idő is, amikor már Trump is sokkal szimpatikusabb lesz a közvélemény számára. 2029-ben, mikor Scott Adams miniszterelnök aláír majd egy törvényt arra vonatkozóan, hogy minden óvónőnek kötelező lesz magánál tartania egy Dilbert márkájú fegyvert, és Tim Allen államtitkár úgy dönt, hogy az összes nukleáris fegyvert ki kell lőni a Napra, hogy így harcoljunk a globális felmelegedés ellen, sok korábbi ellenálló fog meleg szívvel visszaemlékezni Trumpra.
Valószínűleg úgy látják majd, hogy a ma még hervasztó tweetek igazából egész aranyosak, és ha összehasonlítjuk Slendermannal, még Betsy DeVos is kedvesnek mondható.
Amikor néha a fejünket verjük a falba jelenlegi politikai helyzetünk miatt, mindig jusson eszünkbe a mondás: Mindig lehet rosszabb.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.