Vajtó Lajos nemrég számolt be róla, hogy valaki tövestül kitépte a szülei sírjára ültetett virágokat.

Vajtó LajosReggeliben mesélt arról, hogy két nappal azután, hogy virágot ültetett szülei sírjára, visszament a Farkasréti temetőbe, ahol azzal szembesült, hogy a virágokat ellopták. Az üzletember jelezte az esetet a temetőnek, illetve egy virágárussal is beszélt, és megtudta, hogy ezek mindennaposak a temetőben, írja24.hu.

Ha már ez így van, és ennyi embert érint – nekem több mint 100 komment jött, akik hasonló dolgokat meséltek –, akkor azt mondom, hogy azért kéne ezzel foglalkozni.

“A Farkasréti temető az egyik legszebb temető. Egyébként nagyon ápolt is, a toalett rendben van, szappan van, papír van. Tehát ez még egy jó temető is.”

De én úgy gondolom, hogy ott, ahol biztonsági szolgálat van, ahol belépőt szednek azért, hogy kocsival bemehess, ott legyen pénz arra, hogy elrettentés céljából legyenek kamerák, minden régiójában a temetőnek

– jelentette ki. “Ez azért mindennek az alja” – tette hozzá. Vajtó azóta újra virágokat ültetett, ezúttal sziklakerti növényeket választott, remélve, hogy azokat nem lopják el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.