16 938 néző volt kíváncsi a hosszú hétvégén a Nyitva című magyar vígjátékra, ezzel az év második legjobban kezdő magyar filmje lett.

Csak egy magyar filmre voltak többen kíváncsiak a premierhétvégén, a Valami Amerika 3-ra, amit több mint 116 ezren láttak az első hétvégén. A Nyitva ezzel megelőzte Nemes Jeles László új filmjét, a Napszálltát, amire 15 587 néző volt kíváncsi a nyitóhétvégén.

Nagy Dániel Viktor: Létrehozunk valamit, ami mi vagyunk, fontos és megszólítja az embereket – Interjú a Brazilok főszereplőjével

Maga a beválogatás meglehetősen hétköznapi szituáció volt, a casting director hívott el, mert látott már színházban dolgozni. Ő volt a rendező asszisztense korábban egy darabnak, amiben játszottam. Aztán pár nappal később vissza is hívtak, hogy az esélyes gyerekszereplőkkel összenézzenek.

De jobban teljesített, mint az elmúlt évek olyan sikerfilmjei, mint a Brazilok (13 199) vagy a Liza, a rókatündér (11 961).

A Nyitva ezzel a hosszú hétvége negyedik legnézettebb filmje lett. A top 10 így alakult:

  1. Venom (39 500 néző)
  2. Az első ember (27 165)
  3. Apróláb (17 659)
  4. Nyitva (16 938)
  5. Csillag születik (13 913)
  6. Patrick – Ebbel szebb az élet (13 795)
  7. Johnny English újra lecsap (11 479)
  8. Egy kis szívesség (7010)
  9. Húzós éjszaka az El Royale-ban (6367)
  10. Horror Park (4583)

Magyar filmek esetében különösen fontos a szájhagyomány, hogy akik már látták, ajánlják-e az ismerőseiknek. Ha a Nyitva esetében így lesz, akkor ezzel az indítással simán bekerülhet az idei év legnézettebb magyar filmjei közé.

20180216 13
A Filmben Olyan Magyar Komikusok Vonulnak Fel, Mint Oroszlán Szonja (Pirosban), Hujber Ferenc (Középen) És Szabó Győző (Jobbra) / Fotó: Vertigomedia

Az első helyen álló Valami Amerika 3-at nem lehet megszorítani, erre a filmre összesen 371 ezren voltak kíváncsiak.

A kalapszalontól a koncentrációs táborig, avagy így kell kitolni a nézővel – Kritika a Napszállta filmről

A egy ígéretes sztorit (a ritkán témaként választott sonderkommandós történetét) és a zseniális filmtechnikai ötletet (a 35 mm-t és azt, hogy a főszereplő arcát vagy tarkóját látjuk csak, a történéseket nem, azokat legfeljebb halljuk) nem tudta kimaxolni. Közönségsiker nem lett, az Akadémiát viszont megvette. Az eddigi kánontól eltérően, abszolút újító módon nyúlt a holokauszt témához.

A második helyen álló Napszállta (36 ezer néző) és a harmadik Lajkó – Cigány az űrben (31 ezer) viszont megelőzhető.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.